Korláthyék igazi, gazdag grófi család: pazar estélyeket adnak és legalább öt kifejezést ismernek franciául. De a lányuk, Rolla más akar lenni, mint ők: fellázad szülei világa ellen. Szövetségese ebben a Nagymama, aki még tolószékkel is odaér bárhová, ahol valami érdekes történik – kár, hogy Leopold, az inas mindig a legizgalmasabb pillanatban tolja ki a helyszínről -, és aki bármit megtenne egy-egy “jó heccért”, amivel borsot lehet törni az urak orra alá. Rolla, hogy bosszantsa a szüleit, egyik éjjel álruhában kiszökik a vásárba, és megismerkedik egy nagyon kellemes, de nem éppen “komilfó” fiatalemberrel: Baracs István vasútmérnökkel. A fiatalember – mindkettejük nagy csodálkozására – másnap reggel felbukkan a kastélyban, s kiderül, hogy a helyi vasútvonalat tervezi majd. Pixi és Mixi gróf, a Korláthy-kastély állandó vendégei, akik Rolla hozományára pályáznak, sikeresen összeveszítik a szerelmeseket. Rolla és Baracs ettől fogva harcban állnak egymással. Közben a család gróf Eleméry Tasziló kuzin, a befolyásos üzletember – nem mellesleg afrikai oroszlánvadász! – fogadására készül. Csakhogy Eleméry nem érkezik meg időre, és a sértett Baracs kihasználva az alkalmat, remek tréfát eszel ki: beöltözteti Miskát, a lovászfiút Tasziló grófnak. Miska nagyszerűen érzi magát az új szerepben, még menyasszonyát, Marcsát se hajlandó megismerni, annyira beleéli magát a játékba. Baracs hiába próbálja leállítani, nem sikerül: rémülten látja, hogy teremtménye elszabadult. A sértett hölgyek közben viszont-tréfával állnak elő: Rolla beöltözteti Marcsát Eleméry néger feleségének. Lassan senki sem az már, mint akinek mondja magát – amikor belép az igazi Eleméry gróf, igazi néger feleségével. Ekkor persze már nem hisznek nekik – miért pont ők lennének igaziak? -, teljes a káosz. “Ki kicsoda és kinek álcázta magát?” – üvölti Korláthy gróf puskával a kezében. – Persze hamarosan minden kiderül, és mindenki megtalálja a párját.

Fotógaléria

Szereposztás

Békeffi István és Kaszó Elek átdolgozásának felhasználásával írta Szabó Borbála

Szerző
Szirmai Albert
Bakonyi Károly
Gábor Andor

Miska
Kristán Attila

Marcsa
Szilágyi Katalin

Rolla grófnő
Újhelyi Kinga

Baracs István
Krisztik Csaba

Pixi gróf
Andrássy Máté

Mixi gróf
Mészáros Tibor

Zsorzsi nagymama
Egri Márta
Lőrincz Ágnes

Korláthy gróf
Csikos Sándor

Stefánia (a felesége)
Oláh Zsuzsa

Marica grófnő
Földeáki Nóra

Jella grófnő
Sipos Veronika

Leopold (inas)
Mercs János

Eleméri gróf
Vranyecz Artúr

Elemériné
Gutema Veronika

Közreműködő
Újvári Gergely
Udvarhelyi Péter
Domareckaja Júlia
Szabó Anna Eszter
Kiss Gergely Máté
Nagy László Zsolt
Simó Krisztián
Szőke Norbert
Deák Emőke
Fehér Éva
Harsányi Tamás
Lehner Bálint
Prohászka Ildikó
Sarádi Krisztina
Schild Jenő
Szilágyi Szilárd
Szilágyi Szilvia
Szűcs Anikó
Törő Krisztina

 

Díszlet
Daróczi Sándor

Jelmez
Kovalcsik Anikó

Koreográfus
Katona Gábor

Zenei vezető
Sörös Cecília

Dramaturg
Szabó Borbála

Súgó
Sz. Gile Éva

Ügyelő
Karl József

Asszisztens
Laczó Zsuzsanna

 

Rendező
Göttinger Pál

Bemutató: 2008. május 23.,
Nagyszínpad