Kóbor Csillag nyomdai verzió

A zenés színpadi játék Antoine de Saint-Exupéry élete és művei alapján készül. Mozaikszerűen szerkesztett szövegekből, dalokból és koreográfiákból születik meg a debreceni ősbemutató, a Kóbor csillag. “Amit gyűjtöttél, az nem készlet az életre, hanem méz a méheknek az örökkévalóság telére.”

Antoine de Saint-Exupéry a legtöbben A kis herceg alkotójaként ismerik. Sokan azt is tudják róla, hogy pilóta volt és repülős könyveket írt, például Az ember földjét meg az Éjszakai repülést.

Életét mindig is legenda övezte. Az ÍRÓ és PILÓTA, aki civil biztonságát és alkotói nyugalmát is feladta azért, hogy a hazájáért harcoljon. Évekkel 1944. július 31-i eltűnése után sokan tudni vélték, hogy valójában nem halt meg: felderítő gépét ügyesen elrejtette a svájci hegyek között, és félrevonultan a világtól, egy kis hegyi kunyhóban csak az alkotásnak él, tán egészen a mai napig…

Gyermek- és fiatalkorába édesanyja, Marie Exupéry versein, valamint anyjához írt, később szintén publikált levelein át, és feleségének visszaemlékezésein keresztül pillanthatunk be.

A fenti forrásokból táplálkozó, mozaikszerűen szerkesztett szövegekből, dalokból és koreográfiákból születik meg a debreceni ősbemutató, a Kóbor csillag.

Szereposztás

Bakos-Kiss Gábor
Dánielfy Zsolt
Edelényi Vivien
Nagy Garay Tamás
Juhász Árpád
Kiss Gergely Máté
Kóti Árpád
Mercs János
Mészáros Tibor
Szalma Noémi
Újhelyi Kinga
Vranyecz Artúr

További szereplő
Berettyán Sándor, Berettyán Nándor, Bocskai István, Fekete Gréta, Hevesi László, Pozsonyi Ágnes, Tulipán Márton

Zenész
Áchim Tibor, Gajdos Márk, Szentai Cecília

Díszlettervező / Jelmeztervező
Kiss Beatrix

Koreográfus
Gemza Péter

Művészeti munkatárs
Szász Zsolt

Ügyelő
Kató Anikó

Súgó
Pethő Zsuzsa

Rendezőasszisztens
Sóvágó Csaba

Zeneszerző
Márkos Albert

Dalszöveg szerző
Újhelyi Kinga

Rendező
Mispál Attila

Bemutató: 2012. március 30,
Nagyszínpad

Fotógaléria