ősbemutató

csokonai_nemtom_webplakat_800x1125pxv2Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akinek határtalan volt a fantáziája. Világokon, földrészeken át repítette a képzelete, nem volt hely az univerzumban, amit ne ismert volna. Azonban a mostohaanyja nem szívlelte, hogy a fiú ilyen haszontalan dolgokkal tölti az idejét, míg más srácok sokkal fontosabb ügyekkel foglalatoskodnak: keményen edzenek, tanulnak. Mindig azt mondogatta: „Ők érdemes férfiakká válnak, te pedig nem tudsz semmit, semmit sem tudsz.”

A fiúnak el kellett hagynia a szülői házat. Magával vitte furulyáit, de már nem játszott rajtuk, nem paripán vagy léghajón indult útnak, ahogy korábban képzeletében tette, hanem gyalog. Elhitte mostohaanyja szavait, elhitte, hogy ő semmit nem tud. Bele akart olvadni a világba. A királyi palotához ért, ahol megkérdezték: „Ki vagy, fiam?” Erre ő: „Nem tudom”.

Mikó Csaba mesejátéka a fantázia témakörét járja körül egy fiú történetén keresztül, akit a többiek kicsúfolnak, kinevetnek, mert másnak, mert furcsának tartják.

Mi azonban semmi furcsát nem találunk abban, ha Nemtudomka ágya egyszer csak űrhajóvá válik.

Célkorosztály: általános iskola alsó tagozatosai számára

Kapcsolódó írások

A fantázia birodalmában

Mesejáték azoknak, akik egyszerre tanultak meg beszélni és telefont nyomkodni

A legjobbaknak gondoltak megszégyenülése

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Fotógaléria

Próbafotók:

Fotó: Máthé András

Szereposztás

zenés mesejáték a Nemtudomka című népmese nyomán

Fiú, később Nemtudomka
Pálóczi Bence e.h.

Kozett – a legfiatalabb királylány
Horváth Julianna

Kira – a középső királylány
Edelényi Vivien

Kerka – a legidősebb királylány
Hajdu Imelda

Apa / Király
Hajdú Péter m.v.

Mostoha / Szakácsnő
Vékony Anna

Kazimír lovag
Gelányi Bence

Kilián lovag
Janka Barnabás

Szolgák, komornák
Gelányi Bence, Janka Barnabás, Hajdu Imelda, Edelényi Vivien

 

Díszlet-és jelmeztervező
Ondraschek Péter

Zeneszerző
Szirtes Edina Mókus

Zenei vezető
Dargó Gergely

Koreográfus
Katona Gábor

Koreográfus asszisztens
Laczó Zsuzsa

Dramaturg
Madák Zsuzsanna

Dramaturg konzulens
Adorján Beáta

Videóanimáció
Csillám András és Jóvér Csaba

Ügyelő
Lezó Ádám

Súgó
Németh Angéla

Rendezőasszisztens
Ozoroczki Erika

 

Rendező
Madák Zsuzsanna

 Az előadás időtartama: 1 óra szünet nélkül.

Bemutató időpontja: 2019. november 25.