A Csokonai Fórum megközelíthetősége bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Információk a Csokonai Fórum megközelíthetőségéről autósoknak,...
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VENDÉGÜL LÁTJA A MÚZSÁKAT
Bevezetés a lengyel költészetbe – Czeszław Miłosz, Wisława Szymborska, Zbigniew Herbert –
A belépőjegyek a Csokonai Színház jegypénztárában vásárolhatóak meg.
a Csokonai Nemzeti Színház zenés irodalmi estje a Déri Múzeumban
negyedik találkozás: 2013. december 12. 19 óra
Mivel negyedik irodalmi estünket egyfajta bevezetésnek szánjuk a modern lengyel költészetbe, meghívtuk rá a lengyel irodalom kiváló szakértőjét, Pálfalvi Lajos irodalomtörténészt is, hogy a versek elhangzása után kötetlen beszélgetés keretében segítse az érdeklődők tájékozódását és műértelmezését.
„A világ, bármit gondoljunk is róla roppant méreteitől, tehetetlenségétől, s önnön tehetetlenségünktől megijedve, elkeseredve az egyes teremtmények – emberek, állatok, s talán növények, mert honnan tudhatnánk, hogy a növények nem szenvednek – szenvedése iránti közömbösségünktől; bármit gondoljunk is a csillagsugarakkal átszőtt térségekről, ahol a csillagok körül ̶ még vagy már, ki tudja? ̶ hideg bolygókat véltek fölfedezni; bármit mondanánk is e roppant színházról, ahová van ugyan belépőjegyünk, de a jegy érvényessége nevetségesen rövid és két megváltoztathatatlan dátum határolja; bármit gondolnánk is róla – ez a világ csodálatos. Ám a „csodálatos” szó bizonyos logikai csapdát rejt. Általában az ejt ámulatba minket, ami eltér valamely ismert és általánosan elfogadott normától, nyilvánvaló dologtól, amihez régtől hozzászoktunk. Csakhogy ez a nyilvánvaló világ egyáltalán nem létezik. Csodálkozásunk és csodálatunk mindentől független, és nem következik semmilyen párhuzamból.
Igaz, hogy mindennapi beszédünkben, amikor nem gondolkodunk el minden egyes kifejezésen, olyanokat szoktunk mondani, hogy „hétköznapi világ”, „mindennapi élet”, a „dolgok megszokott rendje”… A költészet nyelvében azonban, ahol minden szónak súlya van, semmi sem hétköznapi, és semmi sem megszokott. Egyetlen kő, s fölötte egyetlen felhő sem. Egyetlen nap, s egyetlen rákövetkező éj sem. És mindenekfölött a világ egyetlen létezője sem.
Jól látható ebből, hogy a költőknek mindig is sok dolguk lesz.” (részlet Wisława Szymborska beszédéből, amit az 1996-os irodalmi Nobel-díj átvételekor mondott)
A lengyel nép törekvései iránti mindenkori lelkes szimpátiánk ellenére a modern lengyel költészet olyan a magyar nagyközönség számára, mint egy hatalmas és gazdag, ám máig felfedezetlen földrész. Pedig a négy Nobel-díjas közül, akiket a XX. századi lengyel irodalom adott a világnak, kettő bizony költő volt, még hozzá a legkiválóbbak közül való. Most társul adunk hozzájuk még egy nem kevésbé hatalmas szellemi óriást, megfogjuk a kezüket, s hármójuk szelíd és hozzáértő vezetésére bízzuk magunkat, hogy együtt járjuk be a lengyel verskontinens sokszínű lankáit. Mindhármuk közös jellemzője az európai kultúra mélyrétegeiben való alapos tájékozottság, a megélt történelem tragikuma iránti fogékonyság, a kifinomult ízlés, a hajlíthatatlan gerincű emberi tartás, és még valami, ami estünk megformálása szempontjából talán a legfontosabb. A játékosság ̶ amit olykor finom irónia édesít, máskor kikerülhetetlen szarkazmus változtat keserűvé.
