Kacsóh Pongrác: János vitéz

A hősies tettek és csatában szerzett érdem és megbecsülés azonban nem elégíthetik ki azt, aki már megélte a szerelmet és szembesült a halállal. Nem csoda hát, hogy János Vitéz hátrahagyja a francia udvart, annak minden kincsével és a király leányával együtt, hogy elinduljon a lehetetlen felé: megtalálni a túlvilágon levő kedvesét, Iluskát. A bolyongás a meseszerű utolsó részben már a lélek nyugtalanságáról szól, arról a belső küzdelemről, melyet egy meggyőződés mozgat: nincs értelme az életnek boldogság nélkül.

A történet a realizmus világából megindulva fokozatosan az irreálisba emelkedik, olyan mesei térbe, amelyben a jók jutalmat nyernek, a gonosz szereplők pedig bűnhődnek, és amelyhez leginkább a végtelen szabadság érzete társul: itt bármi megtörténhet, minden valóra válhat. A reformkorban, úgy mint a huszadik század elején, ez a mámorítóan felszabadító érzés avatta a János Vitézt az egyik legnépszerűbb alkotássá: a jelentéktelen Kukorica Jancsi önerejéből válhat sikeres és boldog János Vitézzé.

Zakariás Zalán

 

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Fotógaléria

Fotó: Máthé András

JÁNOS VITÉZ, ILUSKA, A FRANCIA KIRÁLYLÁNY, BAGÓ

Bakos-Kiss Gábor János vitéz szerepében: „Nagyon boldog voltam, amikor megkaptam ezt a szerepet, hiszen egy színész fejében sok szerepálom fogalmazódik meg, és nálam ez a szerep az egyik favorit. Nekem gyerekkoromban, falusi parasztgyerekként ezek a hősök – Ludas Matyi, Toldi, János vitéz – voltak a legemblematikusabbak. Ráadásul ez az a daljáték, amely 1904-es bemutatója óta akkora sikert futott be, hogy a mai napig bárki, aki meghallja a címet, rögtön tud két-három dallamot, motívumot idézni belőle. János vitéz szerepén keresztül mindenképp érdemes a szeretet különböző aspektusait bemutatni. Roppant tiszták az érzései, és nem köt kompromisszumokat velük kapcsolatban. A szívében a szeretet érzése rendkívüli dimenziókat nyit meg: szerelmes egy lányba, és arra vágyik, hogy a szerelmük a halál után is beteljesedjen.

 

Vagy ott van a szeretet egy másik aspektusa: a hazaszeretet kérdése. Ez az egész meseszerűség nagyon mély dolgokra mutat rá, nevezetesen, hogy a hazáért, a szerelmünkért érdemes küzdeni. Ezért érdemes mindent bevállalni, feláldozni, mert ebből tudunk utána táplálkozni, akár a fa. Csak sokszor az ember épp, ami a legértékesebb benne, azt óvja leginkább, és hajlamos bezárulni saját magára.”

 

Szalai Ágnes Iluska szerepében: „Hallottam, hogy készül itt a János vitéz, és eljöttem az előénekelésre. Sokaknak vágya, hogy elénekelhesse ezt a szerepet, és nagy örömömre megkaptam. Még soha nem játszottam, így örömmel vetettem bele magamat a próbafolyamatba. Ami a prózai részeket illeti, nekem volt már rá lehetőségem, hogy megküzdjek egy ilyen jellegű kihívással, amely nem egyszerű egy operaénekes számára. Hattyúlovag címmel Hamar Zsolt Lohengrin-átiratában volt egy prózai jelenetem Novák János rendezésében, és ott kemény munka, nagy küzdelmek árán jutottam át azon az izgalmon, hogy egy részt prózában kell mondanom. Végig az volt bennem, hogy inkább tízszer elénekelem, csak ne kelljen beszélnem. De hozzá lehet szokni ehhez is, és most már egész jól veszem az akadályokat, mi több még élvezem is. És örülök, hogy színészekkel vagyok körülvéve, mert nagyon sokat lehet tanulni az ő karakterformálásukból. Kölcsönösen tanulunk egymástól.

 

Iluska szerepe a tisztaságról vall. Ha valaki tiszta szívvel akar valamit, és keményen dolgozik, őszintén, nyílt tekintettel megtesz érte mindent, azt valóban el is fogja érni. Iluska és Jancsi szerelme kivételes dolog, varázserővel bír. A halálon túl is tart. Természetesen elolvastam újra Petőfi művét, azután a darabot, majd a szerepet, és mindezt a saját nyelvemre fordítottam le. Tehát az egész az eredeti darabból kiindulva formálódik. A rendezőnek konkrét elképzelései vannak arról, hogy milyen ez az Iluska. És hál’Istennek nem kell nyámnyilának lennie, mert bár valóban árva, és a mostohája neveli, de a hangsúly azon van, hogy most már ő szeretne ettől megszabadulni, végre a saját életét élni. Optimistán néz a világba, csak az a baj hogy rossz vége lesz. Vagy mégsem…

Rácz Rita a francia királylány szerepében: „Csodálatos darab ez a magyar tehetségről, a magyar kitartásról, bátorságról. Szerintem, nagyon látványos lesz az előadás is, és a fiatal korosztálytól az idősig mindenki megtalálja majd a lelkét megindító momentumokat benne. Tíz évvel ezelőtt a Szegedi Nemzeti Színházban Iluska szerepét játszottam. Most kicsit más oldalról láthatom az előadást és János vitéz figuráját, a francia királylány oldaláról, aki teljesen más személyiség, mint Iluska. Nem ragaszkodtunk különösebben ahhoz, hogy „franciásítsunk”, megjelenik persze a francia zászló, meg néhány egyéb nemzeti szimbólum, de nem ezen van hangsúly. Kiss Zsuzsi jelmezei nagyszerűek, rengeteget adnak a figurához, az ember belebújik, és rögtön otthon érzi magát benne. Az előadás egészét szolgálják, és ki-ki továbbépítheti általuk a szerepét. Nekem pedig elég bonyolult öltözékem van, mégsem akadályoz, hanem még több energiát ad.

Egy operaénekes számára prózai szöveg mondása mindig nehéz feladat, de Zakariás Zalán nagyon jó irányokat mutatott, ugyanakkor nem kötötte meg az ember kezét. Fiatalos, lendületes rendező, élveztem a vele való munkát, sokat tanultam tőle. A színészkollegákat is jó volt látni, ahogy egész más oldalról kezdenek el építkezni, ahogy kidolgozzák a szerepüket. Édesanyám, édesapám színészek, de mégsem voltam a színpad háta mögött szaladgáló gyerek. Próbáltak volna eltéríteni ettől a pályától, de egy idő után rájöttek, hogy meg van pecsételve a sorsom. Először zongoráztam, azután énekeltem, operaénekesi pályát választottam, ahol a zene ugyanolyan hangsúlyos, mint a színpadi játék. De a zene volt mindig a legfontosabb számomra, mert ad valami plusz töltetet az ember lelkének.”

Bognár Szabolcs Bagó szerepében: „Hogy miért került bele Bagó figurája a darabba? Talán, mert ha nem lennének benne az általa énekelt dalok, akkor majdhogynem egy vígoperához hasonló darab született volna. És bár Bagó figurája alapvetően szomorú, mégis egyszerre sarkallja együttérzésre és nevetésre a nézőt. Valószínűnek tartom, hogy a zenei síkon túl azért is írhatták bele őt, János vitéz hű barátját, hogy egy kerekebb, összetettebb történetet hozzanak létre. Ha csak a dalait nézzük, egyfajta bánatot ébresztenek az emberekben, különösen, ha az ismert „Egy rózsaszál”-ra gondolunk. Viszont a prózai részekben Bagó utánozni akarja Jancsit, akinek minden sikerül, őt viszont mindig kinevetik, és mindig csak második János vitéz mögött. Hiába akarna felkapaszkodni, nem tud. De végül beletörődik, mert a barátság többet jelent neki. Mindebben sok a tragikomikum, egyfajta Sancho Panza ő.

Abból a szempontból kihívás nekem ez a szerep, hogy még nem játszottam olyan darabban, amelyben prózai jeleneteim vannak. Ezért is örülök nagyon, hogy Zalánnal dolgozhatom, aki elsősorban prózai rendező. A dalokban nagy szabadságot kapok tőle. A prózában is, de ebben gyakran kérem ki a tanácsát. Elmondja, mi az a gondolat, amit fejben végig kell vezetni ahhoz, hogy a színpadon megszülessen a történet. Remekül rávezet erre. Az utóbbi években az operaéneklés kezd elmenni abba az irányba, hogy már nem csak énekelni kell tudni az énekesnek, hanem hitelesen játszani is. Kezd összefonódni a kettő – a másik oldalról ugyanígy: egy prózai színésznek jól kell énekelnie. Örülök, hogy Bakos-Kiss Gábor alakítja János vitézt, hiszen ő a színművészetire járt, ugyanakkor nagyon szép tenor hangja van. Vagy ott van Vranyecz Artúr, aki még rendezőként is közreműködik más előadásoknál. Olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiktől csak tanulni tudok. Azért is örülök, hogy itt énekelhetek, mert a debreceni színházban még sosem léptem fel. Nagyon jók a kollegák – nemcsak az énekesekről, színészekről beszélek, hanem mindenkiről, aki a produkcióban részt vesz. Csak pozitívan tudom értékelni az itteni légkört. És annak ellenére, hogy 370 km-ről jöttem, merthogy pécsi vagyok, amikor belépek a színházba, akkor már minden elfelejtődik, otthon érzem magam.”

Az interjúkat Rideg Zsófia készítette