CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VENDÉGÜL LÁTJA A MÚZSÁKAT

a Csokonai Nemzeti Színház zenés irodalmi estje a Déri Múzeumban

2014. december 17. (szerda), 19 óra

„Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is.”
„Tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik,
és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat,
és semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség!”
„Az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.”

Ugye ismerősek a fenti szépséges mondatok? A magyar szellemtörténet egyik legtöbbet idézett szövegéből származnak, melyet a következő címen ismerünk: Szent István király intelmei Imre herceghez. Sorait minden bizonnyal a király közvetlen környezetéhez tartozó Szent Benedek-rendi szerzetesek vetették papírra latin nyelven a XI. század elején.

Az Intelmeket élő és hangzó szövegként kezelve Újhelyi Kinga színművész és Lukács Miklós cimbalomművész egy különleges improvizatív előadást hozott létre a pannonhalmi bencés szerzetesközösség ihletésére és felkérésére, Mispál Attila rendező közreműködésével, mely első ízben 2012. augusztus 20-án volt látható Pannonhalmán.

A korszerű fordításban, magyar nyelven felhangzó szöveget a művészek sokrétegű zenei közegbe ágyazzák − melybe a gregoriántól kezdve a magyar népzenén át a dzsesszig, a hagyományos távol-keleti motívumokig és a kortárs hangzásokig a legkülönbözőbb zenei elemeket szövik −, és így vezetik végig a hallgatóságot a szöveg tartalma és belső logikája által irányított belső úton. Újhelyi Kinga nemcsak kifejező és pontos szövegmondóként, hanem kiváló énekesnőként is megmutatkozik, Lukács Miklós pedig a tőle megszokott virtuozitással számol le a hangszeréhez kötődő előítéletekkel: ütői alatt a cimbalom síró, gondolkodó, érző és meditáló élőlénnyé változik.

Szereposztás

Újhelyi Kinga − ének és szövegmondás
Lukács Miklós − cimbalom

rendező
Mispál Attila

az előadás időtartama
60 perc

Fotógaléria

Fotó: Máthé András