A Csokonai Fórum megközelíthetősége bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Információk a Csokonai Fórum megközelíthetőségéről autósoknak,...
Tisztelt Közönség! Szeretettel és érdeklődésükben reménykedve meghívom Önöket egy lecsúszóban lévő vén ripacs kétségbeesett és nevetséges, ám valószínűleg nem utolsó próbálkozására, amelyben a rockzenét ezúttal a cirkusszal szeretné összehozni.
Új “Circus Hungaricus”-ában áriázik, spiccel, durrogtat, bű- és művészkedik, lángot okád, valamint pávatollakkal a fenekében mutogatja magát.
Kifakult madárijesztő áll a vihar előtti csendben egy kiégett, tönkretett, fejét leszegő napraforgótáblában. A háttérben fakó cirkuszi sátor, az ajtaja nyitva, de azt nem lehet tudni, hogy előadás előtt vagy után vagyunk. Csak sejteni lehet a sátorcsíkok színeit: piros-fehér-zöld. Tehát: ez a Circus Hungaricus társulata. Vagyis mi vagyunk.
Hobo elkészítette pályafutása eddigi legjobb és egyik legfontosabb lemezét. A Circus Hungaricus Hobo 2009-es szólóalbuma, koncept-lemez és a szerkezetét tekintve keretes: az első dal a Circus Europa, az utolsó a Circus Hungaricus, ez megadja az irányt, honnan merre tartunk.
A lemez szövegei három fő gondolati kör köré csoportosulnak: egyrészt generációs önvizsgálat, másrészt egy mély társadalompolitikai elemzés, harmadrészt a staféta-átadás, tudás és tapasztalat-áthagyományozás problematikája és gondolati köre.
Ebben a politikai érdekek és gyűlölet mentén kettészakított, kisemmizett, elhülyített, reményvesztett országban mindenki másban keresi a felelőst ám Hobo nem ezen az úton jár: megvizsgálja, ő mit tett és tehetett volna. Nem keres kiutat, csak tenni szeretne valami jót a maga területén: megírta ezt a lemezt, színházakban játszik, könyveket ír, szaval, zenél, teszi a dolgát. Előtte ezen az úton nem járt senki, követője sem akadt még. Nehéz lesz alkalmas és méltó utódot találni, aki viszi tovább a stafétát. Súlyos örökség, amely nem lehúz, hanem felemel, csak fel kell tudni venni.
A Circus Hungaricus hosszú idő óta az első hazai lemez, amelyen nincsen töltelékszám: mind a 15 dal egyformán erős, izgalmas, felkavaró, pimasz, brutális, szívszorító és gyönyörködtető. Élvezet hallani, hogy Hobo milyen harmóniában dolgozik együtt zeneszerző-társával, az egyik legtehetségesebb hazai gitár-virtuózzal, Madarász Gáborral. A zene és a szöveg olyan egységes egészet alkot, mint még eddig ritkán a Hobo Blues Band és a Hobo szólólemezek történetében (pedig született jópár mestermű a 31 év alatt).
A lemezen Hobo énekel, Madarász Gábor gitározik és vokálozik, Kovács Barnabás basszusgitározik, Sántha Gábor gitározik és vokálozik, Nemes Zoltán billentyűs hangszereken játszik és Hoffer Péter dobol, egy dalban pedig ? pályafutása során első ízben – Hobo duettet énekel. Partnere Rúzsa Magdi, közös előadásuk a lemez egyik legfelkavaróbb produkciója.
A Circus Hungaricus az a lemez, amit mindenkinek meg kell hallgatni, aki a Kárpát-medencében él és magyar az anyanyelve, egyaránt szól fiatalnak és idősnek.
Ha a kultúrpolitikai döntéshozók végre a műfajt megillető módon kezelik majd a rock-zenét, ez a lemez kötelező tananyag lesz.
Súlyos, elgondolkodtató, sok-sok munkát és fejtörést okozó lemez ez. Fájdalmas hallgatni, de a maga kíméletlen módján kényszerít arra, hogy elgondolkodjuk: mi mit szúrtunk el és teszünk-e valamit, hogy jobbá formáljuk magunkat és a környezetünket. Képesek vagyunk-e önvizsgálatra, tudunk-e adni, merünk-e igazán szeretni? Vagy maradunk ingyenjegyért kuncsorgó szánalmas szerencsétlenek a mások cirkuszában?
Az előadás megkezdődött, a függöny felgördült, a zenekar már játszik.
Kenyeret és cirkuszi játékokat ? már az ókori rómaiak is ezt tartották fő követelésüknek.
Nekünk már se kenyér, se cirkusz. Csak Circus Hungaricus.
