Erkel Ferenc Gyulán született, így színházunk kiemelten fontosnak tartja Erkel műveinek a bemutatását. A Kolozsvári Állami Magyar Operával közösen 1991-2004 között sikerült Gyulán bemutatni Erkel Ferenc összes operáját. Most egy új rendezésben láthatják a nemzeti operánkat. Az egyik legjobb magyar rendező, aki számos prózai és operai rendezésével ért már el sikereket, Vidnyánszky Attila állítja színpadra a művet. A bemutató a Gyulai Várszínház és a Debreceni Csokonai Színház közös produkciójában valósul meg Kiss B. Atilla főszereplésével. Kiss B. Atilla 1995-ben debütált Gyulán a Bánk bán címszerepében a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásában. Azóta számtalan alkalommal énekelte Bánk bán szerepét.

A történet:
Míg II. Endre király idegen földön harcol, addig itthon felesége, Gertrud és annak meráni udvartartása vígan él. A békétlen magyar főurak Petúr bán vezetésével le akarnak számolni velük, de Bánk bán, az ország nagyura ellenzi a felkelést. Még ragaszkodik királyához, de hamarosan rá kell döbbennie, mit tettek az országgal a merániak. Összetalálkozik hűséges emberével, Tiborccal, aki a jobbágyok tűrhetetlen helyzetéről számol be neki. Bánkot személyes nagy csapás is éri: feleségét, Melindát – a királyné udvarában és annak segítségével – aljas módon elcsábítja Ottó, Gertrud öccse. Ez az utolsó csepp a pohárban. Bánk felkeresi a királynét lakosztályában és heves vita után megöli. Melinda, akit Bánk Tiborc kíséretében hazaküldött, megzavarodva, kisfiával együtt a Tiszába veti magát. A király hazatér a háborúból, és feleségét a ravatalon találja. Bánk bevallja, hogy ő volt gyilkosa, és még csak bűnbánatot sem érez. II. Endre párbajra hívja ki a nagyurat. Ekkor érkezik az udvarba Melindának és kisfiának holttestével Tiborc. A király látja, hogy már felesleges bosszút állnia, Bánk sorsa betelt.

Videógaléria

Szereposztás

Vezényel
Kocsár Balázs

 

Közreműködik a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Csokonai Színház Énekkara

 

BÁNK BÁN, Magyarország nagyura
Kiss B. Attila

MELINDA, a felesége
Rácz Rita

OTTÓ, Berchtold herceg fia, Gertrud öccse
Pataki Potyók Dániel

TIBORC, paraszt
Wagner Lajos

PETÚR BÁN, Bihari főispán
Bátki Fazekas Zoltán

GERTRUD, királyné
Bódi Marianna

BIBERACH, kalandor lovag
Cseh Antal

II. ENDRE, magyar király
Geiger Lajos

EGY KIRÁLYI TISZT
Böjte Sándor

SOMA, Bánk és Melinda gyermeke
Tulipán Márton

Táncosok
Bodó Dániel
Buka Helga
Endi András
Homonna Nóra
Nagy Ágnes
Nagy Viktória
Steuer Tibor
Szotkó Georgina
Trenyisán Ádám
Vámosi Gergely

 

Díszlet, jelmez
Alexandr Belozub

Karigazgató
Pálinkás Péter

Korrepetitor
Kunsági István
Sörös Cecília
Nagy Máté
Gyülvészi Péter

Koreográfus
Katona Gábor

Dramaturg
Szász Zsolt

Súgó
Gesztelyi Nagy Edit

Ügyelő
Ury Tibor

Rendezőasszisztens
Iványi Csilla

 

Rendező
Vidnyánszky Attila

 

Bemutató: 2008. július 17.,
Gyulai Várszínház

2008. szeptember 19.,
Nagyszínpad

Fotógaléria