A Csokonai Fórum megközelíthetősége bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Információk a Csokonai Fórum megközelíthetőségéről autósoknak,...
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY VENDÉGÜL LÁTJA A MÚZSÁKAT
a Csokonai Nemzeti Színház zenés irodalmi estje a Déri Múzeumban
2015. május 06. (szerda) 19 óra
Az előadás a Csokonai Színház középkor-kereszténység tematikájú évadának gondolati lezáró eseménye.
Az európai líra nagy forradalma az udvari szerelem, a provanszál trubadúrok megjelenéséhez kötődik. Ők teremtették meg az európai irodalomban a tudatosan alkotó, a nyelvi kifejezés lehetőségeit is mérlegelő, állandóan újításokkal kísérletező költő eszményképét. Előttük a lovagias nőtisztelet, a férfi-nő kapcsolat transzcendens és erotikus vonásait egyszerre hangsúlyozó szerelemfelfogás sem létezett. A XII. század folyamán a dél-franciaországi főúri udvarokban élő nemesifjaknak a várúr távolléte alatt tényleges hatalommal bíró úrnő felé megnyilvánuló feltétlen tisztelete, rajongása és az úrnő szerelme iránti vágyakozása döntő impulzust adhatott azon erkölcsi, etikai és érzelmi értékek költői kifejezéséhez, amelyek először a trubadúrok fin’amor-költészetében jelentek meg.
A fin’amor-lírában jól felismerhető a szerelem platonikus felfogása, az idealizált női szépségnek mint morális értéknek a magasztalása, valamint a szerelem érzelmi-spirituális összetevőinek hangsúlyozása a testi-érzéki megnyilvánulásokkal szemben, ám a trubadúr-szerelem mégsem volt azonos a plátói szerelemmel. A trubadúrversek minden korábbi költészetnél árnyaltabban és hitelesebben jelenítik meg az „összes jó tulajdonság forrásának” tekintett szerelmet, szakítva az antik költők nyersebb, szókimondóbb s főként a testi szerelmet dicsőítő hagyományával. A trubadúrok harmonikus egységben látták és láttatták Szent Ágoston amor spiritualisát és amor carnalisát, amikor − nem tagadva az érzékiségnek a szerelmi magatartásban játszott szerepét − a természetes ösztönökből fakadó vágyakat a lélek és az érzelem felsőbbségének rendelték alá. A trubadúrlíra kvintesszenciája, a fin’amor a trubadúr és a nála általában magasabb társadalmi rangú hölgy házasságon kívüli, eszményített szerelmi kapcsolatát jelenti. A szabad választáson alapuló szerelem és „szerelmi szolgálat” önmaga állandó erkölcsi tökéletesítésére, személyiségének jobbítására késztette a szerelmes lovagot és az ő szerelmi érzéseit költeményeiben átlényegítő trubadúrt (a lovag és a trubadúr gyakran ugyanaz a személy volt), hogy elnyerhesse a szeretett hölgy kegyét (mercé), amely az udvari szerelemben nem volt feltétlenül azonos a végső beteljesüléssel. Az általánosan elterjedt nézettel ellentétben a trubadúrszerelem azért nem valamiféle elvont epekedés és lelki szenvedés volt. Általában stilizált és eszményítő jellege − miként a költői szövegekből kitűnik − nem zárta ki eleve a szerelem testi vonzalmát (a surplust, ahogyan a trubadúrok nevezték).
A fin’amor visszatérő kulcsszavak által aktualizált értékrendszerének középpontjában a joi, a szerelem örömének fogalma található, amely azt a felfokozott érzést és szenvedélyt jelenti, amely a hölgy megpillantásakor vagy a rá emlékezéskor fogja el a költőt. A joi-t ugyanakkor a természet tavaszi megújulása is kiválthatja belőle. A joi fogalmához szorosan kötődik a joven (fiatalság) terminusa, amely elsősorban a szív fiatalságára vonatkozik, és a szerelemre való állandó, spontán készenlétet jelenti.
Az a szerelem, amely trubadúrköltészetet éltette, titkolt és rejtőző volt. Nemcsak azért, mert a trubadúrok leggyakrabban férjes asszonyhoz írták szerelmi költeményeiket (canso) − a házasság kevésbé az érzelmeken, mint az érdekeken alapult a középkorban −, hanem sokkal inkább azért, mert így tudták megőrizni ennek az idealizált és kifinomult szerelemnek csak a beavatottak számára feltáruló értékeit és bizonyos fokig misztikus jellegét.
A fentiek alapján válogatásunk a középkor nyugat-európai szerelmi költészetének kifinomult, átszellemült oldalát reprezentálja. A nyers, vaskos, „testi” líra (amely szintén gazdagon virult a korban) bemutatása egy másik, kizárólag felnőtteknek szóló estet érdemel. Az elhangzó versek közé francia, itáliai, az Ibériai-félszigetről származó, valamint német és angol szerzőjű darabokat is beillesztettünk, sőt, a kor gondolkodásmódjának megjelenítése, valamint a játékosság kedvéért egy-két olyan szöveg is elhangzik, amelynek témája egyáltalán nem a szerelem.
