“Egek! Itt most nem bármiféle ügy
Szolgálata vagy támadása a tét:
Az egész csupán elmesélni ürügy
Egy szegény kisgyermek történetét.”
Rostand (Ford.: Forgách András)

Sokféleképpen meg lehet rendezni ezt a művet. Lehet belőle történelmi, kosztümös előadást csinálni, vagy családi drámát, lehet akár aktualizált politikai darabként színpadra vinni. Maga a szerző a fent idézett négy sorral, melyet a darab elé írt, el akart határolódni a Dreyfuss-ügytől zajos francia politikai élettől. Egy gyermek története, aki fakatonáival játssza el az apja diadalmas életét. Legendákon nő fel, költők és festők művein keresztül ismeri csak az apját. Egy ígéret, akitől elvették a beteljesedés lehetőségét. Don Quijote és Hamlet közötti archetípus… Ő maga már születésekor legenda. A franciák egy részének valósággal messiás. A darabban egy fiatalember önmagát keresi, miközben ránehezedik egy szerep, amelybe beleszületett. Halálos ágya (egy tábori ágy) mellet ott a bölcsője, a legnagyobb francia képzőművészek által készített császári Bölcső, amilyen talán csak a római cézároknak volt őelőtte. Történetének egyetemes érvényű üzenete – s nem csupán a francia nemzetet érintő dráma – a mulandóság élménye, a minden változik megtapasztalása, a magasból a mélybe taszított ember szembesülése sorsával.
Társulatunk készülő előadása a költői színház esztétikájában keresi a megszólalást. Vidnyánszky Attila, az előadás rendezője már korábbi előadásaival ebbe az irányba indult el. “Mindig azt keresgélem, hogy tud színházzá válni a költészet, a színház pedig költészetté, a zene hogy tud beépülni egy-egy előadás struktúrájába, egy gesztus hogyan tud egyenlő értékű lenni a szóval, a tér zenéje, a szöveg zenéje és a zene-zene hogyan tud új minőséggé összeforrva olyan szintézist létrehozni, amely csak a színházban lehetséges. A szó mellett a zene mindig valamiféle szervezőerő a színpadon”. A belső zenénk, amely már töredezett, csak foszlányokból áll, a világunk által szétszaggatott valcer hangjai, ahogy mégis átküzdik magukat, és a remény szólamai áthallatszanak. A pátosz halála. Az ifjúság szikrája szép lassan elalszik a felnőttek szívében, akiknek most a Fiún keresztül tükörbe kell nézniük. Ezt a szembesítést nem viselik el. A felnőttvilág egy szakrális tánccal Metternich vezényletével végül megöli a gyermeket.

Fotógaléria

Szereposztás

Fordító
Forgách András

 

Ferenc
Krisztik Csaba
Tulipán Márton

Flambeau Séraphin
Varga József

Metternich
Trill Zsolt

Ferenc császár
Kóti Árpád

Gróf Sedlinsky (rendőrfőnök)
Mészáros Tibor

Lord Conwlay (angol követ)
Kádas József

A szabó (Prokesch, a francia attaché)
Kristán Attila

De Lorget Tiburce
Mercs János

Gróf Dietrichstein (a herceg nevelője)
Vranyecz Artúr

Gentz Frigyes
Tóth László

Marmont (tábornagy)
Bakota Árpád

Mária Lujza (pármai hercegnő)
Szűcs Nelli

A főhercegnő
Oláh Zsuzsa

Camerata (grófnő)
Újhelyi Kinga

De Lorget Teréz (Tiburce húga)
Szűcs Kata

Elssler Fanny
Földeáki Nóra

 

Díszlet/Jelmez
Alekszandr Belozub

Dramaturg
Rideg Zsófia

Súgó
Nánási Andrea

Ügyelő
Kató Anikó

Rendezőasszisztens
Jóvér Csaba

 

Rendező
Vidnyánszky Attila

 

Bemutató időpontja: 2007. december 7.,
Nagyszínpad