A Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház és a Debreceni Csokonai Színház közös előadása.

Mihail Bulgakov színpadi változatának részleges felhasználásával.

Don Quijote első látásra eszelős pojáca, aki annyi lovagregényt olvasott, hogy már magát is lovagnak hiszi, sőt legfőbb szándéka az, hogy feltámassza a lovagkort. Lovagi jelmezt ölt, és nekivág a világnak, hogy hőstetteivel védelmezze a rászorulókat, kiálljon az igazságért, a jóságért és a becsületességért, meghódítsa eszményi szerelme, Dulcinea del Toboso szívét. Hűséges társa és fegyverhordozója, Sancho Panza a legnagyobb odaadással követi őt a méltatlan kalandokban. Persze, lovagkor nincs, Dulcinea del Toboso sem létezik igazán, a lovagregényeket pedig kevesen olvasták: Don Quijote nevetségessé tett eszményekért száll egyoldalú és megalázó küzdelembe. Ebben a játékban arra kerestük a választ, hogy mi Don Quijote bolondságának az oka. Tekinthetjük-e őt egyszerűen bolondnak, vagy áll-e valami őrültsége mögött? Don Quijote a képzeletében mások által elképzelt világot, a lovagregények csodálatos, kalandokkal és értékekkel teli világát éli tovább, teremtő képzeletét a regények keltik életre. A színház ugyenerre az illúzóra törekszik: világot teremt, amit létezőként fogadtat el mindenkori nézőjével, a színészek pedig két órára jelmezt öltenek, és úgy tesznek, mintha ebben az elképzelt világban élnének. Don Quijote – kalandjai elején – egy színházban találja magát, de a színtársulat kineveti, megalázza az “őrült színészt”, aki konokul éli és nem “játssza” a magára osztott szerepét. Egyedül egy fiú, később Sancho Panza ismeri fel benne a színészi kaland lehetőségét, és elfogadva Don Quijote fantáziájának csapongó játékszabályait, belemegy a játékba, és “fegyverhordozójául” szegődik. Bár eleinte a színtársulat elutasítja és kiutasítja a “lovagot”, lassan mégis felismerik benne magukat, és úgy döntenek, hogy színészi eszközeikkel megteremtik neki azt a világot, amiben kalandjait véghezviheti. A céljuk az, hogy mihamarabb észre térítsék, kigyógyítsák faramuci nyavalyájából a botcsinálta lovagot, ám amikor Don Quijote – pontosabban Alonso úr – józanul távozik a színházból, felismerik eltökéltségének igazi bátorságát és szépségét, “bolondságának” értelmét.

Szereposztás

Fordító
Győry Vilmos
Kovács Léna

 

Don Quijote
Ivaskovics Viktor

Sancho Panza
Rácz József

Narrátor 1 (Nimfa, Szerelem)
Vass Magdolna

Narrátor 2 (Hírvivő)
Katkó Ferenc

Nicolas (Barátság)
Sőtér István

Perez tisztelendő (pap)
Kacsur András

Dorottya (szűz)
Orosz Melinda

Kulcsárné (Merlin) (Komorna, Királynő)
Kacsur Andrea

Sansón (Tükrök Lovagja) (Halál)
Ferenczi Attila

Aldonza (Dolorida, Bűn)
Béres Ildikó

Fogadós (Ördög)
Szabó Imre

Maritornes (Jóság)
Gál Natália

Pedro (Trifalgin, Császár)
Krémer Sándor

Komorna (Angyal)
Tarpai Viktória

Narrátor 3 (Emlékezés)
Orosz Ibolya

 

Díszlet/Jelmez
Ondraschek Péter
Mészáros Zsófia

Koreográfus
Gyevi-Bíró Eszter

Társrendező
Gyevi-Bíró Eszter

Konzultáns
Szabó-Székely Ármin

 

Rendező
Vidovszky György

 

Bemutató: 2008. november 7.,
Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház

Fotógaléria