Csokonai-történetek 9. – Születésnapi találkozás Lengyel Györggyel

2016. május 24. (kedd) 19 óra, Nagyszínpad

Kísérő események:
18 óra, előcsarnok – a Vámos László emléktáblájának avatása
21 óra, a színház előtti park – emlékezés Téri Árpádra

Színházunk jubileumi évadát ünneplő sorozat záróestjére 2016. május 24-én kerül sor. Az utolsó alkalmat Lengyel György születésnapi köszöntésének szenteljük, akivel a Hitel című folyóirat 2015. augusztusi számában (a debreceni teátrummal kapcsolatos írásokat tartalmazó folyóiratszám megvásárolható a Jegypénztárban) Ablonczy László beszélgetett hosszan és minden lényeges részletre kiterjedőn a Debrecenben eltöltött éveiről. Ebből a beszélgetésből idézzük most azt a részletet, amely a Csokonai Színház épületének 100. születésnapját, 1965. október 7-ét eleveníti föl:

„Ünnepi társulati üléssel kezdődött, a színpadon hosszú asztalnál két sorban a színház vezető művészei, városi, megyei elvtársak között középen Aczél György. Beszédek követték egymást, de mindent elhomályosított a megrendítő hír. Szélen ültem, s Artner Árpi ügyelő egy cédulát csúsztatott elém: hajnalban öngyilkos lett Hotti Éva! Rettenetes! Hotti jó ideje rossz állapotban volt, klinikán kezelték. Évtizedes magánéleti viszályok, emberi-művészi nyugtalanság feszítette, az idő múlásában a Tragédia Évája (1959) viaskodott pokoli démonaival: életének mely színében keresse bizakodásának jeleit? Komikai erejével nem tudta magát megmenteni. Egy villámsújtotta ünnepről ugyan mit is beszélhetnénk többet? Osztottak egy kalap „cocilista kultúráért” kitüntetést; Neményi Lilike megkoszorúzta Horváth Árpád szobrát; az előcsarnokban Jókaira is emlékeztünk, a Déri Múzeumban Ördögh László nyitotta meg a százéves színházról rendezett kiállítást. Aztán az emeleti bankett; az asztalnál vendégek, színháziak sokasága. … Az esti Bánk bán-premierről pedig ne kérdezz, az egész napos ünnepsorozatban szinte feléltem a premier lázát. Örömöt éreztem mégis; nagyon nagy érzés volt, hogy akkor megvalósíthattam a Bánkot. Jó két évtized múltán megadatott, amit álmodtam! Hiszen Somlay Artúr döbbenetes Petúr alakítása oly Katona-rajongóvá avatott, hogy gimnáziumi diáktársaimmal kétszer is színpadra állítottuk a Bánk bánt; egyszer címszerepet alakítva, máskor pedig Somlay imitációjában Peturt is „játsztam volt”, később „beértem” Biberach-hal. És lám: most rendezésemmel ünnepeljük a nagy múltú színház jubileumát!! De ábrándos természetem bajosan szárnyalhatott volna, mert egy keservesen röhejes pillanat új dimenzióba röptette az estét. Szünet után az előcsarnokból már a nézőtérre vonult a közönség, várta Bánk jelenését, de én még valami okból átfutottam az első emeleti folyosón, s mit látok? Mint a Szecsuániban a kép: a déli hosszú asztal már üres, de több sörös üveg társaságában egyedül ott ül első titkárunk. „Nem nézi, Gódor elvtárs?”- szólítottam meg, mire ő: „Már láttam – zenével!!”

Lengyel György a debreceni színház történetének egyik legjelentősebb művészi személyisége. Színház iránti vonzalma már középiskolás korában megmutatkozott: a budapesti Madách Imre Gimnáziumban olyan előadást rendezett társaival – Az ember tragédiáját –, mely szakmai körökben is hamar elhíresült. Debreceni pályájának első szakasza 1960-ban kezdődött, amikor még főiskolásként játékmesternek és társrendezőnek hívta maga mellé Szendrő József két előadáshoz. Az 1961-62-es szezonra már szerződött tag, az 1963-64-es évadtól pedig a színház főrendezője volt az 1965-66-os évad végéig. A Csokonai Színházban rendezte főiskolai vizsgamunkáját is: Az ész bajjal jár című orosz komédiát. A szakkritika legnagyobb erényének világirodalmi érdeklődését és az intellektuális, realista stílus érvényesítését tartotta munkájában. Ezután 22 évet töltött rendezőként a budapesti Madách Színházban. Közben 1979 és 1981 között újra dolgozott Debrecenben is, mint a társulat művészeti vezetője. 1988-tól a pécsi színház igazgatója és főrendezője lett, majd következett a harmadik debreceni korszak: 1992. november 19-től egészen 2001-ig a Csokonai Színház igazgató-főrendezője volt. Kiemelkedő érdemei közé tartozik, hogy érvényes színpadi formát talált a világirodalom olyan klasszikus nagyepikai alkotásainak, mint A félkegyelmű vagy a Bűn és bűnhődés, illetve hogy törekedett az opera tagozat munkájának megújítására is: a nagy olasz operák mellé rendezőként következetesen felsorakoztatta Mozart műveit. Színházi alkotómunkája mellett igen gazdag szakirodalmi munkássága is. 1984-től kezdődően egyetemi tanár a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, egy évtizeden át a Nemzetközi Színházi Intézet magyar tagozatának elnöke. Vendégként rendezett a Nemzeti Színházban, a Vígszínházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban. Tanított az Ottawai Egyetemen, az Illinoisi Egyetemen, a seattle-i Washington Egyetemen és a Tennessee Egyetemen. 1965-ben Jászai Mari-díjat, 1980-ban Érdemes Művész, 1990-ben Kiváló Művész címet kapott, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2001-ben Debrecenben pedig Pro Urbe díjjal értékelték munkáját.

Az est során fényképek, mozgóképbejátszások és baráti visszaemlékezések segítségével idézzük fel e rendkívül gazdag alkotói pálya állomásait.

Lengyel Györgynek régóta dédelgetett terve, hogy a Csokonai Színház előcsarnokának falán emléktáblát kapjon egykori barátja és közeli munkatársa, Vámos László. A 150. jubileumi évad és a 80. születésnap találkozása erre most kiváló alkalmat teremt.

Vámos László (1928-1996) Kossuth-díjas magyar rendező, Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész. 1950-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakán Márkus László, Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv tanítványaként. A Nemzeti Színház rendezője volt 1950-től 1952-ig, majd 1952 és 1955 között főrendező lett Debrecenben.

Téri Árpád szerződtette őt le, akinek igazgatói éveit joggal tekintik a Csokonai Színház egyik fénykorának. Téri legfontosabb társulatépítési döntése volt, hogy a fiatal rendezőt megnyerte munkatársnak. 1955-ben Vámos László a Madách Színházhoz szerződött, ahol 1973-ig rendezett. 1961 és 1963 között újra visszatért főrendezőnek Debrecenbe, nevéhez fűződik a Csokonai Színház opera tagozatának megalapítása. Alkalmanként a későbbiekben is szívesen tért vissza Debrecenbe egy-egy emlékezetes rendezés erejéig. 1967 és 1980 között az Operettszínház főrendezője, 1982 és 1990 között pedig a Nemzeti Színház művészeti vezetője és főrendezője volt. 1981-ben megválasztották a Magyar Színházművészeti Szövetség főtitkárának, amely tisztséget 1990-ig töltötte be. 1960-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezőtanára, később a színházrendezői tanszék vezetője lett. 1994-től a Magyar Állami Operaház főrendezője, 1995-től haláláig megbízott főigazgatója volt. Rendszeresen rendezett a Magyar Televízióban és a Magyar Rádióban is.

„Az ő elhivatottsága, tisztessége, szakmai alázata egységes véleményt alakított ki a szakmában. Tanár úr volt, aki mindenkire odafigyelt, aki járta az országot, hogy megismerkedjen a kezdőkkel és mindent lásson, ami a színházi életben történik.” (Békés András)

Emléktábláját Győrfi Ádám debreceni szobrászművész készíti. Nyers mészkőtábla alapra bronz domborműportrét helyez, alá pedig egy néhány soros feliratot, mely a néhai főrendező debreceni tevékenységét méltatja. Az emléktábla elkészítését a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

A fentiekből kitűnik, hogy Vámos László munkássága nemcsak Lengyel Györgyéhez kapcsolódik szorosan, hanem Téri Árpádéhoz is, akinek másnap, május 25-én lenne 100 éves. Ezért a május 24-i ünnepi estén az emléktábla-avatás és a születésnapi beszélgetés után Lengyel György és Téri Sándor az egybegyűltek társaságában koszorút és mécsest helyeznek el a Csokonai Színház előtti kis parkban, Téri Árpád szobránál. Annál a szobornál, amelyet 1990. szeptember 14-én Vámos László avatott fel.

A sorozat egyes részei Csokonai-szalon bérlettel vagy egy alkalomra váltott jeggyel látogathatók.

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Az est házigazdája
Ráckevei Anna és Csikos Sándor

Közremüködik
Bódi Marianna
Gyülvészi Péter
Majzik Edit
Szalma Tamás
Téri Sándor
Wagner Lajos

valamint a Csokonai Színház Énekkara Gyülvészi Péter vezetésével

A Vámos László Emléktábla megtervezése és megvalósítása szakmai program megvalósítását 2016. évben a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

mma

Köszönet a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának és Máthé Andrásnak a segítségért.

MNL_HBML_logo

Gribojedov: Az ész bajjal jár (1961.03.30.)
Hervé: Nebáncsvirág (1961.09.15.)
Shakespeare:Vízkereszt (1961.11.17.)
Miller: A salemi boszorkányok (1962. 02. 02.)
Kielland: Az ember, aki nemet mondott (1962.04.28.)
Shakespeare: Ahogy tetszik (1962. 09. 26.)
Németh László: Az utazás (1962.11.09.)
Molnár Ferenc: Olympia (1962.12.21.)
Móricz: Úri muri (1963.03.28.)
Lacour: Érettségi előtt (1963. 05. 17. )
Shaw: Szent Johanna (1963. 09. 23.)
Brecht: A kaukázusi krétakör (1964.01.25.)
Shakespeare: III. Richárd (1964.04.10.)
Brecht: Jó embert keresünk (1964.12.04.)
Ibsen: Peer Gynt (1965.03.05.)
Katona: Bánk bán (1965.10.07.)
Csehov: Sirály (1966.03.25.)
Molière: Kénytelen házasság (1966.05.13.)
Molière: Scapin furfangjai (1966. 05. 13.02)
Tolsztoj: Élő holttest (1979.09.28.)
Szabó Magda: Régimódi történet (1979.04.07.)
Shakespeare: János király (1980.09.26.)
Shakespeare: Julius Caesar (1993.10.01.)
Ibsen: Hedda Gabler (1994. 02. 18.)
Németh László: Galilei (1994.09.24.)
O’Neill: Amerikai Elektra (1995. 02. 25.)
Dosztojevszkij: A félkegyelmű (1995.09.29.)
Mozart: Figaro házassága (1996. 01. 19.)
Madách: Az ember tragédiája (1996. 10. 04.)
Szabó Magda: És ha mégis, Uram? – Béla király (1997.10.03.)
Mozart: Don Giovanni (1997.04.11.)
Hubay: Hová lett a rózsa lelke? (Nizsinszkij) (1997.12.19.)
Csajkovszkij: Anyegin (1998.02.27.)
Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés (1998.10.16.)
Mozart: Cosi fan tutte avagy a szerelem iskolája (1999. 02. 19.)
Shakespeare: Hamlet (1999.10.15.)
Verdi: Don Carlos (2000.03.10.)
Erkel: Hunyadi László (2000.09.15.)
Strauss: A denevér (2001. 01. 26.)