Angyalok jártak az Immanuel Otthonban

immanuelKarácsonyi műsorral és saját készítésű süteménnyel lepték meg a debreceni Immanuel Otthon lelkes diákjait a Csokonai Színház színésznői. Az iskola tornatermében csaknem hatvan gyerek nézte meg az „angyalok” ünnepi előadását. Ráckevei Anna igazgató, valamint Edelényi Vivien, Krajcsi Nikolett, Majzik Edit, Sárközi-Nagy Ilona, Szakács Hajnalka, Varga Klári és Vékony Anna karácsonyi énekekből, Fésűs Éva verseiből, karácsonyi mesékből és népköltésekből válogattak, a műsor végén pedig együtt énekelték el az otthon diákjaival a Mennyből az angyalt. A gyerekek őszinte örömmel fogadták a színésznőket, agyagból készített ajándékokkal kedveskedtek nekik. Ráckevei Anna elmondta: nem először járt az Immanuelben, hisz ezen a helyen mindig feltöltődik a lelke: azonnali és elementáris a visszajelzés a legkisebb gesztusra is. Azt tapasztalta, hogy a találkozás egyik színésznőt sem hagyta érintetlenül. Legnagyobb elismerésük azt volt, amikor azt kérték tőlük a diákok, hogy menjenek el hozzájuk minden nap. Ezt nem ígérhették, de azt igen, hogy látogatásaikból hagyományt teremtenek.

Az Immanuel Otthonban három részleg működik. A fejlesztő iskolában jelenleg 37 szellemileg akadályozott tanulót foglalkoztatnak. A magántanulói csoportokban 18-an tanulnak, közöttük kevésbé figyelhető meg az értelmi érintettség, inkább a testi akadályozottság nehezíti meg mindennapjaikat.A harmadik, a szociális részlegen olyan fiatalok fejlesztéséről gondoskodnak, akik már nem tankötelesek, de semmilyen más intézményben nem tudnak elhelyezkedni. A 27 fiatalnak a legalapvetőbb tudást igyekeznek átadni a saját környezetükről és az önellátásról. Ők sütnek, főznek, takarítanak, rendben tartják az udvart, kertészkednek, és csodálatos tárgyakat alkotnak agyagból. A nevelők minden évben színes programokat szerveznek, és igyekeznek a nagyvilágot közelebb hozni diákjaik számára. Honlapjukról – www.immanuelotthon.hu –  folyamatosan figyelemmel kísérhetők az aktuális események. Próbálják magukat megmutatni és elfogadtatni a világgal.

Fotógaléria

Fotó: Máthé András

Videógaléria