Hamarosan debütál színházunk deszkáin Bornemisza Péter Magyar Elektrája. A darabról Szabó K. István rendezőt kérdeztük.
Bornemisza Elektra története sokáig nem volt népszerű, később, Móricz átiratakor kerül be a színházi köztudatba. Miért találod érdekesnek a Bornemisza-féle történetet?
A Pelopidák nemzetét ősi átok sújtja, mely egy megállíthatatlan, visszafordíthatatlan bosszúsorozatban teljesül be. Az Elektra, ennek a hosszúra nyúló, véres családi történetnek egy mozzanata: Oresztész, a fiú megérkezése, és az évek óta vágyott megtorlás véghezvitele. Az ókori motívum számos feldolgozása közül a Bornemisza-féle Magyar Elektra (Móricz Zsigmond adta címváltozatban) azért is különleges, mert a pogány históriát keresztény kontextusba helyezi. Ettől kap új színezetet a dráma, hiszen az emberek és istenek közötti interakció teljesen átértékelődig az istenverés valódi példázatává. A bűn-bűntudat kérdése pszichológiai értelemben terjeszti ki a mű értelmezési tartományát, hisz a görög történet kevésbé operál a pszichológiával, ott egyértelműek a tények: a kiontott vér vért követel. A keresztény tanítások feltételeznének valamiféle javító szándékot, mely a vallás által hirdetett szeretet-tézisben jelenik meg, s mégis azt látjuk, hogy a megbocsátást szorgalmazó hitünk sem képes visszatartani bennünket a legborzasztóbb tettektől. Bornemisza műve moralitásként indít, vállaltan fogalmazza meg azt, hogy javítani kellene az erkölcsi normáinkon, az egész társadalmi viszonyrendszerünkön. A naiv szándék csúfosan kudarcba fullad, a bosszú törvénye erősebbnek bizonyul az irgalomnál. Sajátos humorforrás az a nyelvi közeg, melyben a kegyelmes Isten nevében átkot szórnak, halált követelnek, könyörögnek és káromolnak egyidőben.
Az olvasópróbán utaltál arra, hogy Oresztész központi szerepet kap a rendezésedben…
A történet kulcsa Oresztész, a kimenekített fiú, a bosszúra hivatott férfi. Elektra a jajveszékelés, a már-már hibbant szembenállás megtestesítője, egész színpadi jelenléte fájdalom, nyílt seb. Bátyja jövetelének ígérete tartja őt életben. A jámbor fiú megérkezésekor egyértelműen kiderül, hogy nincs felnőve feladatához, megbotránkoztatja ugyan a szembesülés apja emlékének megcsúfolásával, a bosszúra azonban még nincs készen. Ezért úgy rejtem őt el, hogy mindent lásson, mindent halljon, a közvetlen közelében zajló történések edzik meg, és az öntudatára ébredt Oresztész már nem a szelíd tanonc, hanem a végzet eszköze. Klütemnésztra esetében a férjgyilkosság indítékát nehéz egyértelműen megállapítani, hol Agamemnon saját gyermekének feláldozása, hol a titkolt bűn, az Égisztusszal ápolt viszonya kerekedik felül. Az viszont tény, hogy az elkövetett bűn újakat gerjeszt, mint a gyermek, Oresztész meggyilkolása is, aki egyetlen fiúgyermekként, ha felnő, megbosszulhatná apja halálát. Megmenekülése csak bonyolítja a helyzetet, így, a történeti időben felvázolt két évtized a zsarnokság és rettegés időszaka lett.
Egyetlen helyre, a családi kriptába helyezed a történetet. Ki hogy viszonyul ehhez a helyhez?
A családi sírboltban, Agamemnon sírja körül történik minden ebben az előadásban, minden szál ott fut össze. Kettős ünnep színtere: a gyilkossági és házassági évfordulóké. Itt találnak fedelet a kitaszítottak, mint a Kórus, vagy az ámokfutók, mint Elektra. Ki hogyan viszonyul a helyhez? Klütemnésztra retteg tőle és nem akar oda belépni, Elektra, belakja azt, nem akar kijönni. Égisztusz azzal fenyegetőzik, hogy befalaztatja, hogy a lázadót egyszer s mindenkorra elveszejtse. Oresztész, aki kegyeletből érkezik apja sírjához, foglyává válik a sírnak, a valódi „feltámadásáig” … Egyszerre morbid és szelíd csodákra alkalmas tér, érzelmekkel és feszültséggel teli.
