Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe. Az ASSITEJ világszervezet által meghirdetett világnapon idén Francisco Hinojosa, IBBY-díjas mexikói gyerekkönyvszerző, valamint Yvette Hardie, az ASSITEJ elnökének üzenete járja be a világot.
Az ASSITEJ, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszervezete március 20-át hirdette meg Gyermekszínházi Világnapnak. Ezen a napon az öt földrész minden gyerekelőadása előtt ismert művészek üzenetét olvassák fel a nézőknek. Az üzenet pár percre összekapcsolja a világon valamennyi gyerek- és ifjúsági előadás alkotóit, a művészeket és a közönséget, a pedagógusokat és a szülőket.
Ivette Hardie, a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Világszervezete (ASSITEJ) elnökének üzenete
Március 20. a Gyermek-, és Ifjúsági Színházi Világnap. Az öt földrész színházaiban ezen a napon az előadások előtt fölolvasott szöveg minket is a felnőttek felelősségére figyelmeztet: „Vigyük a gyerekeket színházba!”. A fiatalok színházlátogatásáról, a színházjegyek megvételéről a felnőttek döntenek. Jó, ha tudják, hogy a gyerekek egész emberré fejlődését szolgálja az élő színházzal való találkozás. A vitamindús étrenddel a gyerekek fizikai állapotát, a rendszeres színházlátogatással a fiatalok lelki egészséget szolgálja a gondos szülő és hivatására büszke nevelő.
Minden előadás egyszeri és megismételhetetlen élmény. Láthatatlanul összekapcsolja a nézőtéren ülőket és a művészeket, felszabadítja a lelket, oldja a szorongásokat, az ismeretlentől való félelmeket. A jó előadás felébreszti a beleélés, a mások iránti megértés, a kíváncsiság, a megismerés vágyának képességét, közösséget épít, egyéni képességeket fejleszt.
A színházi élmény aktív részvételt igényel, figyelmet, elkötelezettséget, nyitottságot és kritikus gondolkodást vár nézőitől. A passzív befogadással szemben aktivitást, a teljes bevonódást szolgálja a többféle művészeti ág együttműködése. Az irodalom, a mese, a zene, a testbeszéd, a képzőművészet és a táncok egyszerre több érzékszervünkre hatnak, egymás hatását erősítik.
Az olvasás, a versek, a mese, a regények hasznosságát széles körben ismerik és elfogadják a felnőttek. Ez még azokra is igaz, akik maguk kevesebbet olvasnak.
Ők is tudják, hogy az olvasásnak gyakorlati értéke van, segítségével útlevelet nyerünk izgalmas, idegen világokba, kulcsot kapunk ahhoz a szellemi kincshez, amit az előttünk élt emberiség összegyűjtött, új irányt kaphat életünk. A szülők és nevelők megértik, hogy az olvasást nem szabad feladni, még akkor sem, ha az első lépések sokszor megerőltetőek, sikertelennek tűnnek. A felnőttek szívesen keresik meg azt a könyvet, amely megragadja a gyerek fantáziáját, hogy túljutva az első akadályokon, élvezni kezdje az olvasást.
Miért nem vált általánossá ez a felismerés a színházzal kapcsolatban is?
A színházról sem szabad lemondani egy rossz tapasztalat után. Lehet, hogy elsőre kemény és nehéz munkának tűnik az, amire később örömmel, egész további életünkre kiható élményként emlékezünk. A színházi történések „olvasójának’, a nézőnek ugyanúgy idő kell, hogy megértse, befogadja a látott sokféle jelet, érzést, jelentést, mint a regények olvasójának. A színház megértése lehetővé teszi, hogy a közönség valóban lássa, mi miért történik a színpadon, friss szemmel nézzen a tárgyakra, emberekre, nyitottan fogadja a viharos érzéseket, mágikus jelképeket, felfedezze és megfejtse jelentésüket. Ez a képesség az, ami saját gondjaink, érzéseink megértéséhez is hozzásegíthet minket.
Az élő színházzal való gyakori találkozások segítik a színpadi nyelv megértését, ez az előfeltétele annak, hogy akadálytalanul beleélhessük magunkat a játékba, örömöt találjunk az előadásokban.
A színházi műveltség ablak a világ megértéséhez, és különösen fontos ez egy olyan világban, amely láthatóan egyre ellenségesebb, és ahol annyi szerencsétlen sorsú gyerek él szegénységben, elhagyatottságban a háborúk miatt. Ezeknek a gyerekeknek a sorsáért mindannyian felelősek vagyunk.
A gyerekek felnőttek segítsége nélkül nem juthatnak el nekik való, a korosztályi sajátságokra figyelemmel készült színházi előadásokra.
A színészek, alkotók, és művészetszervezők közös feladata, hogy megértessék a a „Vigyük a gyereket színházba!” – fontosságát. A felnőtteket kell meggyőzni arról hogy a gyerekek színházi műveltsége legalább olyan fontos, mint az egészséges étkezés, az írás, olvasás, matematika tudományának elsajátítása, mert az önismeretet, az egész emberré fejlődés erősíti, örömöt ad, ablakot nyit a világra a jó színházi előadás.
Francisco Hinojosa, mexikói gyermekkönyvszerző üzenete
Nem lévén korábbi tapasztalatom, mivel gyerekként szüleim csak ritkán vittek színházba, tizenhét évesen magam rendeztem egy darabot a barátaim és az osztálytársaim közreműködésével. A nem hivatalos bemutatót a gimnáziumban tartottuk, csak később játszottuk el nagyobb közönség előtt, nyilvános helyen a darabot, melynek a címe Ruhapróba volt. Az előadásban szó volt a drogozásról, de még inkább, mint a címe is sugallta, magáról a színházról szólt a játék. Az előadás szövegét édesapám írta, aki a veleszületett színészi képességeit fiatalon jótékonysági előadások szereplőjeként bizonyította, de sem ő, sem én nem váltunk hivatásos színésszé, felnőttként nem folytattuk a színházi pályát.
Én felnőttként lelkes olvasóvá és kitartó színházlátogató lettem. Érdekes módon íróként úgy találkoztam a drámával, hogy az elmúlt húsz évben néhány gyerekeknek írt történetemet sokfelé színpadra állították. Kezdetben kérésemre a társulatok elküldték a színpadi adaptációt, hogy hozzájáruljak a bemutatáshoz. Ahogy telt az idő, már több szabadságot adtam, bizalmat szavaztam azoknak, akik a szövegemet színdarabbá formálták. Néha megnéztem az előadásokat, máskor a sajtóban vagy a neten megjelent vélemények alapján tájékozódtam. Néha tiszteletben tartották az eredeti irodalmi alapanyagot, máskor csak inspirációt jelentett az alkotó munkához, valami újhoz, az általam írt szöveg. Legtöbb alkalommal „A legrosszabb nő a világon” (The Worst Lady in the World) című munkámat játszották, készült belőle monológ, bábelőadás, drámai felolvasás, iskolai és professzionális színházi előadás.
A egyik színház igazgatója mesélte, hogy egyszer az előadás után meg kellett menteniük a közönség haragjától a színésznőt, mert a fiatal nézők összekeverték a mesét a valósággal, igazán gonosznak hitték a főszereplőt. Az is előfordult már, hogy egyes nézők, akik olvasták a könyvet, melyből a színpadi mű készült, nem tudták elfogadni az előadás érdekében történt változtatásokat. A színészeket hibáztatták, ha egyben s másban eltért a színpadi cselekmény a regény szövegétől.
Egy jól elmesélt, hatásosan megjelenített történet megragadja és átformálja közönségét. Egy felkavaró előadás után, mikor a gyerekek kilépnek a színházból, másképp látják a világot. Olyan dolgokat is észrevesznek, amit korábban nem, képessé válnak arra, hogy észrevegyék, mit takar a felszín, érteni kezdik az események mélyebb értelmét. A katarzis, a lelki megtisztulás segíti őket abban, hogy magukra ismerjenek, hogy a szereplők sorsából és a színpadi helyzetekből erőt merítsenek.
Az olvasás magányos tevékenység, a színházi előadást közösségben, másokkal együtt éljük át. Többé már nem magányos megfigyelők vagyunk, együtt sírunk, együtt nevetünk a nézőtéren ülőkkel, erőt merítünk, felszabadít minket a másokkal közösségben megélt élmény.
Amikor egy történet színpadra kerül a mese életre kel, úgy érezhetjük, hogy egy kicsit mi is a történet hősei vagyunk. A szereplőkben ráismerhetünk saját érzéseinkre, félelmeinkre, vágyainkra, és örömeinkre. A színpadi történésekben, a játékban összeolvad a mese, a tánc, a zene, a költészet és a valóság. A varázslatos hatást szolgálják az olyan színházra jellemző eszközök, mint a fények, a hangosítás, a színpadtechnika, a díszletek, kellékek, a parókák és a smink. A színházi előadás gazdagítja szókincsünket, elmélyíti emberismeretünk, a művek megszerettetése segít bennünket a múltbeli és kortárs irodalmi értékek felismerésében, élettel telíti kulturális örökségünket. Hozzásegíti a fiatalokat, hogy kibontakoztassák rejtett képességeiket, fejlesszék érzelmi intelligenciájukat, elmélyítsék a mások iránti megértés, a beleérzés képességét, gazdagodjon fantáziájuk. Mindez elősegítheti, hogy boldogabb emberré váljanak, értelmet nyerjen életük.
