Csütörtökön volt a Mintapinty című dráma ősbemutatója a Csokonai Színházban. A darab szerzői, Kovács Dominik és Kovács Viktor az ELTE Bölcsészkarának hallgatói, pár éve kerültek be a hazai irodalmi élet körforgásába. Elbeszéléseik jelentek meg számos fórumon, majd a Jégtorta című drámájukkal szerepeltek a Kortárs Dráma Nyílt Fórumán. Ugyanezzel a darabbal meghívást kaptak az Interplay Europe Fesztiválra, amit a lettországi Liepajában rendeznek meg, valamint a mű felkerült a berlini Theatertreffen keretében rendezett Stückemarkt húszas listájára. A Mintapinty a tavalyi DESZKA fesztiválon keltette fel a Csokonai Színház érdeklődését, majd a darab bekerült az idei repertoárba. A fiatal szerzőpárossal röviddel a bemutató előtt beszélgettünk.
Mikor kezdtetek el írni? Milyen inspirációt kaptatok az íráshoz?
– Egészen kicsi gyermekkorunktól kezdve bennünk élt az önkifejezés vágya. Körülbelül tíz évesek lehettünk, amikor az akkori meghatározó olvasmányélmények (Ruszlán és Ludmilla, Gulliver utazásai, Odüsszeia) és bennünket körülvevő családi történetek hatására megírtuk az első olyan mesejátékunkat, amit az iskolánkban elő is adtak egy karácsonyi ünnepségen. Ezt követően különböző mese- és novellaíró pályázatokon indultunk, ezen a területen a legjobb eredményeket már középiskolás korunkban értük el, többek között első helyezettek lettünk a gyulai Erkel Diákünnepeken, arany minősítést kaptunk a keszthelyi Helikonon. 2015-ben és 2016-ban is részt vettünk a sárvári diákíró-találkozón, ahol az első évben ezüst fokozatot, illetve a Pályázók díját, majd a következő évben arany fokozatot szereztünk. Meghatározó volt a találkozás a Bárka folyóirat szerkesztőivel 2013-ban Gyulán, mert onnantól kezdve jelentek meg az írásaink a Bárkában és egyéb irodalmi lapokban.
A Magyar Dráma Napján tartott debreceni közönségtalálkozón elmeséltétek, hogy színházi “nevelésetekről” az édesanyátok gondoskodott. A színházi élmények is motivációul szolgáltak, hogy a dráma műfajában is kipróbáljátok magatokat?
– A családban hallott történetek is növelték bennünk a dráma iránti fogékonyságot a pontos cselekményvezetésükkel és a mély alakábrázolással. Ebből adódóan már óvodás korunkban is nagyon élveztük a csoportos színházlátogatásokat, szerencsére a környezetünk is nagymértékben támogatott minket, édesanyánk és a nagynénénk rendszeresen vittek bennünket előadásokra. A műfaj tehát a kezdetektől fogva meghatározó volt a számunkra, tudatosan kerestük (és a mai napig keressük) azokat a fejlődési lehetőségeket, amelyek segítségével mi magunk is írhatunk drámákat.
Mit jelent a színház számotokra?
– A színház a legőszintébb ál-világ. Az emberek többsége az illúzió, a káprázat, a szórakoztatás és a fikció tereként definiálja a színházat, valójában nagyon ritka az olyan hely a jelenlegi emocionális és társadalmi életünkben, ahol ennyire nyílt problémafelvetéssel találkozhatunk. Bár ma nagyon erős az intermedialitás, a különböző művészeti ágakkal, például a filmmel való együttműködés, az élőszó erejét és hatását nem lehet megkérdőjelezni.
Mi volt az első meghatározó színházi élményetek? Mit néztek ma szívesen?
– Hatévesek voltunk, amikor láttuk Kacsóh Pongrác daljátékát, a János vitézt az Erkel Színházban, Kaszás Attila, Pérchy Kornélia és Kalmár Magda főszereplésével, Palcsó Sándor rendezésében. Ezt követte a Bánk bán és a további klasszikus operaelőadások. Két meghatározó Csongor és Tündére emlékszünk 2006-ból: az egyiket Vladislav Troitskiy rendezte Székesfehérvárott, a másikat Somogyi István. Az utóbbit a Művészetek Völgyében láttuk Kapolcson a Soltis Lajos Színház előadásában. A mára vonatkozóan: rendszeresen, akár hetente többször is járunk színházba, az elmúlt hetek nagy élményei a Három nővér a debreceni Csokonai Színház előadásában, a Secondhand az Örkényben, A diktátor a Vígszínházban, a Bíborsziget a Pesti Színházban.
A Mintapinty szereplője, Molnár Zsóka történetével egy falumúzeum igazgatónőjének életébe nyerünk bepillantást, de a háttérben megjelenik a szocializmus időszaka annak valamennyi visszásságával, torzulásával. Miért az egyszereplős forma kínálkozott alkalmasnak, hogy egy a helyzetéből soha kitörni nem tudó kisember tragikumát megmutassátok?
– Elsősorban a főszereplő magányossága, múltba zárt élethelyzete volt az, ami a monodráma műfajára sarkallt bennünket. A Mintapintyben nem Zsóka hiteles élettörténetét ábrázoljuk, hanem a Zsóka általi emlékezés folyamatát. Hogy miképpen okoz konfliktust, zavartságot egy emberben az emlékezés sokfélesége, a perspektívák közötti ingadozás, és hogy hogyan próbálja meg a történések átírásával tragikus hősként újraalkotni a maga személyiségét. Leginkább az általa alkalmazott különféle nyelvi regiszterek összjátéka az, ami kifejezi Zsóka lényegét: egy olyan sorsot akartunk ábrázolni, akinek a kitörés a legfőbb vágya, azonban a sok esetben egyébként a túlélését segítő kispolgári szorongás és kötelességtudat felülkerekedik a lázadó ambíciókon, maradnak tehát a szavak és a képzelőerő kapacitása.
A karakter megítélésében könnyen megegyeztetek írás közben?
– Feltétlenül szükséges volt, hogy egy egységes kép éljen bennünk Molnár Zsókáról. Az szerencsétlen végkifejletet idézett volna elő, ha ketten különbözőképp viszonyulunk ahhoz az alakhoz, akit a társadalmi hátterét és lélektani összetettségét illetően is alaposan ismernünk kell. Ezért, ha voltak is nézőpontbeli eltérések, már az írás folyamata előtt egyeztettünk ezekről. A karakterdramaturgia tekintetében nagyon sokat segített Egri Lajos híres módszertana.
Mit éreztek a darab legnagyobb erősségének?
– Az utalásrendszer által felfedezhető történeti kört. A nyelvi megformálásnak köszönhetően burkoltan megjelenő eseményeket, amelyek nem minden részletre kiterjedően szerepelnek a szövegegészben.
Nagyon sokrétű, sokszövetű alkotás a Mintapinty. Mi adja ennek az alapját?
– Molnár Zsóka tudatfolyamszerű gondolatáramlása a múltról, a magánéletbe beszivárgó történelmi mozzanatokról, az egyén létéről. Ez a tudatfolyam az, ami magában foglalja a kispolgári élet mozzanatait megjelenítő dokumentumszerű szövegeket (anyakönyvi kivonatok, csekkek, újságcikkek) valamint az egyházi énekeket idéző elemeket is, amelyek pedig Zsókát segítik az önmagát balladai hősként való pozícionálásban.
Oláh Zsuzsát több alkalommal láttátok már a darab felolvasószínházi előadásain. A kép, amely bennetek élt Molnár Zsókáról, a habitusáról, viselkedéséről, könnyen egyeztethető a színésznő hozta figurával?
– Bár Molnár Zsóka nyugdíjas, idős hölgy, az életét ábrázoló retrospektív szövegek miatt szükséges az a fajta elevenség, dinamizmus, ami Zsuzsában megvan. Zsuzsa képes összhangot teremteni Zsóka különböző szövegtípusai között. Már a POSZT-on is lenyűgözött bennünket érzékeny játékával. Nagyon sokat elemezte a szöveget, törekedett a személyiség maximális megismerésére. Sokszor egyeztetett velünk, nagyon kíváncsi volt a szerzői szándékra is. A munkában támogatást kapott Szabó K. István rendezőtől, és Lőkös Ildikó dramaturgtól is, aki a kezdetektől fogva ismerte, gondozta a szövegünket.
