Miller Zoltán a Tűzrőlpattant Tündérország Táltos szerepére érkezett a Csokonai Színházba. A Made in Hungária, Az Operaház Fantomja és a Nyomorultak sztárja a szövegkönyv elolvasása nélkül mondott igent a szerepre. A garanciát arra, hogy minőségi előadás részese lesz, Pesty-Nagy Kati író-rendező és Kocsák Tibor zeneszerző neve jelentette számára.
− Sok munka után, pár évvel ezelőtt önként vállalt egyfajta száműzetést a szakmából, tartott egy kis szünetet, fokozatosan leépítve a szerepeit és nem vállalva újakat. Bár készített lemezt és volt egy-két futó előadása (Édeskettes hármas, Made in Hungária), csak 2012-ben tért vissza igazából a pályára. Hogyan fogadta a debreceni, az eddigi szerepeitől eltérő felkérést?
− Abszolút közel áll hozzám, de szerintem minden hazánkfia szívéhez, még akkor is, ha nem tud igazán róla, vagy nem fogalmazza meg ezeket a kérdéseket. Az őseredethez való visszatéréssel egy nagyon komoly világot feszeget Benedek Elek és ezen keresztül Pesty-Nagy Kati és Kocsák Tibor. Azt gondolom, hogy a mi magyar valóságunk egyik komoly problémája az a fajta identitásvesztés, hogy gyakorlatilag az ősi magyar eredetkultúrával máshol jobban tisztában vannak, jobban ismerik, mint mi magunk. Ez egyrészt nem véletlen, másrészt szomorú. A Tűzrőlpattant Tündérország jó lehetőség arra, hogy megnyisson kapukat, kicsit elgondolkodtasson magunkról. Könnyít a dolgok megértésében, feldolgozásában, hisz ahhoz a szellemvilághoz megyünk vissza, amely közelebb hozza egymáshoz az embereket. Mintha beláthatóvá tenné, összébb húzná ezt a hatalmas univerzumot.
− Szerepe szerint Táltosként, ég és föld közötti közvetőként van jelen. Időutazóként régmúlt világokból a mába vezeti a nézőt…
− Igen. A szerepet tanulva, a próbák során sokszor eszembe jutott életem egyik meghatározó eseménye, amikor a meditáció egyik indiai mesterénél voltam − mondjuk így − egy beavatáson. Egy rituáléktól mentes jógát tanultunk, amely során olyan ősi, bennünk lévő energiák megismerését, felfedezését ismerhettük meg, amelyek nélkül nem lennénk. Azt gondolom, a materializmus ránk kényszerített egy olyan paradigmát, ami épp azt tiltja le bennünk, amitől tényleg emberek vagyunk.
− A musical több Benedek Elek-mesére alapozva építkezik, s a misztikum mellett a komikus helyzetek teremtik meg a történet ívét. A humor mellett finoman őrzi a Benedek-mesék sajátos nyelvezetét. A humort fontos elemnek érzed?
− Nagyon jó eszköz, és ez a darab nagyon jól használja! Már a régi drámaírók is tökéletesen tudták ezt. Megteremti a mesei világra való közös ráhangolódást, hisz a darab végső soron arról szól, hogy ha a lelkünk mentén közelítünk a dolgok felé, és azzal haladunk az életünkben, akkor nem tudunk tévedni. A székely legény sorsa például arról szól, hogy kitalál magának valamit, csak a sors nem erre rendelte. Sokszor látok olyat, hogy hasonlóképp erőltetjük azt az utat, ami nem a miénk, s
mégis őrült módon ragaszkodunk hozzá. Nem a saját történetünkhöz kötődünk, miközben nyilvánvalóan mindenkinek van egy története.
− A kortárs zeneszerzés egyik legnagyobb alakja, Kocsák Tibor jegyzi a darab dallamvilágát. Szembetűnő az egyedisége?
− Abszolút. A zene minden egyes taktusán azt érzem, hogy óriási inspiráció lehetett számára a szövegkönyv. Miklós Tiborral elveszíthette a kreatív társát, s most Pesty-Nagy Katival kapott egy másikat, és azt mondta: újjá tudott születni a szöveg segítségével. A zene nagyon eklektikus. Ahogy a humorral lehet a lehető legkisebb ellenálláson keresztül betölteni az adatokat a rendszerbe, ugyanúgy a zene is ilyen. Ha kell, épp rapes. Azt gondolom, hogy valaki attól zeneszerző, hogy ha teszem azt rapet ír, akkor sem valami sablonos kerül ki a tollából. Ez egy nagyon nagy különbség, mert hiába eklektikus a formavilág, a hangszerelés, mégis minden Kocsák. Benne vannak a jellegzetes harmóniái, ötletei a maga színességével.
− Úgy hirdette a színház a darabot, hogy kicsiket-nagyokat egyaránt várnak. Nagyszülők, szülők hozhatják csemetéiket a délutáni, esti előadásokra. Mivel győzné meg őket arról, hogy érdemes jegyet váltani?
− Megkockáztatom, hogy ilyen mélységű, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt szóló darab nincs ma a magyar színházi palettán. A másik mellette szóló érv, hogy széles spektrumot ölel fel a tanulságok területén. Nagyon kevés az olyan szereplő, aki lezárt ív. A székely legénynek, Jánosnak és a Kígyólánynak is van útja, ezeknek megvan a maga tanulsága, de ezt a musical nem akarja szájbarágósan mindenkiről elmondani, hanem jól szőve a történetet láttat és mutat valamit úgy, hogy meghagyja a nézőben a gondolkodás lehetőségét. Egyebek mellett ez az egyik legnagyobb erénye.
(lejegyezte: Vajland Judit)
