Hol van az a határ, ameddig egy kamasz elmegy, hogy befogadják, szeressék? Tud, mer-e nemet mondani? Ha bekerül az iskolai tipikus rosszfiú dobozba, kitörhet-e abból valaha? Janka Barnabás a Para című előadás egyik legérdekesebb figuráját, Ricsit alakítja a kamaszoknak szóló, de felnőtteknek is igencsak ajánlott darabban. Ricsi fővezérként, amolyan manipulátorként irányítja az iskolai kis csapatot, de ahogy az lenni szokott, ha a történések mögé nézünk, számára is akad felmentés. Janka Barnabást arról is kérdeztük, ismerősnek találta-e a Para jeleneteit.
Mennyiben látod sérülékenyebbnek, kiszolgáltatottabbaknak a mai kamaszokat, ahhoz képest, amit te éltél meg ennyi idős korodban?
Bár én tizenöt éve kezdtem el a gimnáziumot, a hasonlóság teljesen egyértelmű: a Parában előforduló kamaszkori jelenségek akkor is megvoltak: valakit kipécéztek, elkezdtek piszkálni, sőt zaklatni, és ha nem volt benne valamilyen diákcsínyben, akkor örökre megbélyegezték. A megbélyegzés egy újra és újra ismétlődő folyamat. Megváltozott a csoportdinamika is, az, ahogy a gyerekek kezelik egymást és nagyon-nagyon kiszolgáltatottak az internet miatt is, mert a közösségi oldalakat nem tanítottuk meg nekik felelősségtudatosan használni. Van olyan gyerek, aki 18 éves koráig nem megy el egy randevúra sem, mert online létezik. Képeken többet szerepelnek együtt, de igazi találkozások nincsenek. Ezért sokkal inkább ki vannak téve az internetes zaklatásnak is.
Reálisnak tartod a Parában megjelenő iskolai viszonyokat, a diák-diák, diák-tanár kapcsolatot, a zaklatást, a manipulálást, azokat a helyzeteket, ahogy egy-egy gyerek részesévé válik ennek?
Teljes mértékben. Az első olvasásra láttam, hogy ez egy létező sztori. Bármelyik általános iskolában vagy gimnáziumban megtörténhet, ha van egy ilyen főkolompos figura, mint Ricsi.
Te játszod majd ezt a figurát, a balhés csapatot összetartó, működtető Ricsit. Milyennek látod őt?
A tanárok felelőssége is, hogy ha valakit beleraknak egy dobozba, és Ricsit bekerült a „rosszfiú” dobozba, akkor abból elképesztő nehéz kitörni. Nem beszélve arról, hogy meg kellene érteni Ricsi motivációját, azt, hogy nagyon szeretne valahová tartozni. Mivel ez nem adatott meg neki otthon, az iskolában szeretne egy igazi családot és irányítani is azt. Van egy erős adottsága, tud nyomást gyakorolni az emberekre, csak ezeket az energiákat rossz irányba viszi.
A jó szülői háttér megtarthat szerinted ma egy kamaszt a kortárs nyomás és az online tér ellenében?
Szerintem nem. Sok időt tölt egy gyerek az iskolában és egyedül a szobájában. A szülő nem tud védelmet nyújtani, nem tudja, merre jár az interneten a gyereke, és nincs rálátása, ha bánt valakit vagy ha az ő gyerekét bántják.
Az iskola szerinted reálisan döntött a Parában, azzal a „büntetéssel”, amit a gyerekekre mért vagy védte a mundér becsületét? Van-e egyáltalán reális döntés?
Úgy gondolom, hogy egy létező jelenséget mutat a döntés: az az elsődleges cél, hogy az iskola becsületét megóvják és nem olyan megoldás születik, amelyik motiválja a gyereket a helyes döntés irányába, hogy változtasson a viselkedésén.
Te szigorúbb vagy engedékenyebb lettél volna, ha te vagy az igazgató.
Engedékenyebb. Hiszek abban, hogy a retorziónak vagy a büntetésnek csak olyan mértékűnek szabad lennie, hogy a gyerek azt érezze, van változtatási lehetőség.
Bűntett vagy csíny történik? Kell-e döntenünk?
Nehéz kérdés. Én bűntettre gondolok, amikor ezzel foglalkozom, mert bármennyire 13 évesek, egy olyan dologba nyúltak bele, amihez nem lett volna joguk.
Miért fontos szerinted a gyerekek szempontjából, hogy egy színdarab ilyen kérdéseket vessen fel?
Elsősorban a felelősségvállalás miatt fontos, hogy kiderüljön, ki mire hajlandó, hogy egy csoport elfogadja, hogy őt is menőnek érezzék, és fontos azért is, hogy lássák, melyik tanár hogyan reagál egy ilyen eseményre.
fotók: Máthé András
