(Forrás: http://www.dehir.hu/) 2019. 01. 05. Szénási Miklós
Debrecen – Tudjuk, mit keresünk ég és föld között? Ha tudjuk, ha nem: irány a padlás. Ott mindenre fény derül. Kritika.
A padlás több mint három évtizede az egyik legnépszerűbb hazai musical. Egyszerű a titka: tulajdonképpen minden dala igazi sláger (Fényév távolság, Szilvásgombóc, Örökre szépek, Utána repülünk stb.), a szövegek szellemesek és költőiek (inkább versek, mint dalszövegek), a történet pedig tényleg képes megszólítani nagyjából az összes korosztályt. Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter művének karrierje 1988 januárjában indult, azóta is biztosra megy az a színház, ahol műsorra tűzik. (Legfeljebb ott követhetnek el hibát, ha nem játsszák elégszer, mert ha valamire igény van, és a közönség ostrom alá veszi a pénztárat, akkor azt tolni kell, tolni kellene!)
A padlás különleges hely: itt találkozik a föld és az ég, a valóság és a mesék világa. Ide húzódik fel a világ elől a Rádiós (Kránicz Richárd), az elszánt számítástechnikus, és ide vonul el Süni (Edelényi Vivien) is, ez a bizonytalan és visszafogott lány, aki hegedülni tanul. Bűnöző és bűnüldözők, szellemek és földhöz ragadt emberek is megfordulnak itt.
A padlás a megérkezés és az elindulás, az elvágyódás és a beteljesülés, a bátorság és a gyávaság, a reménytelenség és a remény szimbóluma is.
Itt könnyű megtalálni az élet értelmét, de könnyű elveszíteni akár magát az életet is. A padlás nem szájbarágós, nem túlbonyolított, végletekig kifacsart műmese, hanem egyszerű, laza, könnyed és szórakoztató, ugyanakkor végtelenül mély történet, amiből mindenki annyit kaparhat ki magának, amennyire szüksége van. Márpedig szükségünk van az életben kérdésekre és válaszokra is. Szeretnénk elindulni valahova, úton lenni, megérkezni. Ez a sorsunk, ez az életünk, ezt akarjuk, ezért vagyunk.
A díszlet (Claire DeLiso munkája) meglehetősen egyszerű – míg el nem kezdődik az előadás, szinte riasztóan szürke. Ám a játék és a fények pillanatok alatt felöltöztetik, tartalommal töltik meg a poros padlást. Jó ötlet a szellemeket egységesen zöld öltözékben (de nem egyenruhában!) felvonultatni – így jól megkülönböztethetők, mikor az emberek között „láthatatlanul” szaladgálnak.
Rádiós és Témüller (Dánielfy Zsolt), a ház spiclije trendi mai ruhában lépnek elénk, olyanok, mint egy srác a térről, meg egy pali a kocsmából. A Detektív (Gelányi Bence) stílusosan ballont visel (mint oly sok nagy elődje), Süni kantáros nadrágja viszont értelmezhetetlen ugrás az időben visszafelé vagy húsz évvel: a mai lányok ugyanis nem így néznek ki. De ezen túl lehet lendülni.
A színészi játék és a zene ugyanis kifejezetten jó, ahogy a színészek énekhangja is. Amikor előadás után otthon feltettem az eredeti előadás cédéjét, melyen olyan színészek énekeltek, mint Kaszás Attila, Igó Éva, Tábori Nóra, Hegedűs D. Géza, Rudolf Péter, Pápai Erika, Balázs Péter, Vallai Péter, Seress Zoltán, azt éreztem, hiába ez volt az alap, a debreceniek klasszisokkal jobban énekelnek.
Újhelyi Kinga (Kölyök), Dánielfy Zsolt és Kránitz Richárd simán megállnák a helyüket bármelyik rockszínpadon. (Ahogy egyikük-másik olykor tényleg meg is állja.) Oláh Zsuzsa Mamóka szerepében és Vranyecz Artúr mint Herceg telitalálat, az előadás igazi hőse azonban Jámbor József, aki ebben a darabban teljesen átlényegül. Az általa megformált Révésznek sohasem volt teste, s csak elképzelni tudta eddig, milyen lehet embernek lenni: most pedig végre kipróbálhatja, mikor a lövések után a magasból lezuhanó agresszív bűnöző testébe bújik. Úgy csodálkozik rá, mint Wim Wenders kultmozijában, a Berlin felett az égben a halhatatlanságát az emberi létezésért feladó angyal, Damiel szerepében Bruno Ganz – szinte a tekintetével kelti életre a figurát.
