A Kossuth-díjas Csikos Sándort ünnepelte a város

“A debreceni szellemiség hordozója, aki színházi életpályájával híd a múlt és a jelen, tanítói és oktatói tevékenységével pedig híd a jelen és a jövő között” – így méltatta a Kossuth-díjas Csikos Sándort Dr. Papp László, városunk polgármestere március 17-én, a Csikos Sándor friss Kossuth-díját ünneplő városi összejövetelen. „Sándor önmagában megtestesíti azt, amilyen társulat van ma Debrecenben, amilyen társulatban én hiszek: ragaszkodik a múlt eredményeihez és a hagyományhoz, de közben nyitott és befogadó az újra.” – mondta el többek között köszöntőjében Gemza Péter, színházunk igazgatója.

Társulatunk oszlopos tagja, a máig aktív Csikos Sándor március 14-én vette át a rangos állami kitüntetést. A Debrecen városa által szervezett ünnepségen Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Dr. Baráth Béla Levente, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, Kósa Lajos országgyűlési képviselő valamint Dr. Papp László, városunk polgármestere köszöntötte a színművészt a Csokonai Színház Énekkara, társulata, a Református Kollégium Kántusa és Tordai Zoltán hegedűművész szereplésével még ünnepibbé emelt esten. Az ünnepség háziasszonya Varga Klári színművész volt.

Fotógaléria

Fotók: Jurás Ákos