MÁRAI_plakat_web

A régi világ teljes megszűnésének korszakát írja meg Márai. Az egyik szereplő, a tábornok részéről a teljes tisztelet és hithűség, a múlt megmaradása a lényeg, míg a másik már egy kicsit inkább korunk hőse, hisz ő a katonaságból is kilép. Vagyis ez az a fajta attitűd, amit Máraiban felfedezünk – a bezárkózás, eltűnés, menekülés.

“Mert az Istennél nincs semmi lehetetlen”

A Haza és Európa nélkül – a visszatérés teljes reménytelenségében – Márai Sándort amerikai emigrációjának kezdetekor (1952-53) új formai megoldások lehetősége foglalkoztatja. Egyáltalán lehet-e, tud-e írni még, és ha igen, mit kell még megírnia számvetésekor?

“Színdarabokat írni, tehát élni egy műfaj lehetőségeivel, amelynek keretében nem kell “mesélni” sem “leírni”, sem indokolni – csak elmondani és megtenni a cselekményt, rögtön, közvetlenül. Sietnem kell, nincs már időm mesélni.”

“A vendégfalakat építse meg a díszletező.”

“Nem tudok többé egyes szám első személyben írni. Még akkor sem ha álszakállt ragasztok, amior beszélek. Nem tudok többé a világhoz közvetlenül beszélni, mert megutáltam az eltömegesedett világot. Ez a tény. Csak “őket” tudom még beszéltetni, így vagy úgy.”

A PARÁZS az író által – “A gyertyák csonkig égnek” című regényének – emigrációban írodott színpadi változata.

Egyelőre ennek az előadásnak nincs kitűzött időpontja.

Szereposztás

Tábornok
Miske László

Konrád
Csikos Sándor

Inas
Garay Nagy Tamás

 

Súgó
Nánási Andrea

Ügyelő
Kató Anikó

Rendezőasszisztens
Sóvágó Csaba

Díszlet- és Jelmeztervező:
Dömölky János

Dramaturg
Tolmár Kata

Rendező
Dömölky János

 

Bemutató időpontja: 2010. október 1.

Fotógaléria

Fotó: Máthé András