Debrecenbe már hazajár rendezni − mondta egy könyvbemutatón Szabó K. István, aki most a kortárs francia szerző, Pierre Notte Gyászúton című keserédes, fekete humorral átitatott road-movie-szerű darabját állítja színpadra Majzik Edittel és Oláh Zsuzsával.
Szabó K. István székelyudvarhelyi, temesvári, nagyváradi főrendezői és igazgatói munkák után 2015-től szabadúszóként Budapesten él. A debreceniek a Macskajáték, a Titus anatómiája − Róma bukása, a Mintapinty, a Biedermann és a gyújtogatók, valamint a Júlia − Párbeszéd a szerelemről című munkákból ismerhetik. Most élettel teli, humoros utazásra indul két színésznővel és egy zenésszel. A Gyászúton próbája után beszélgettünk.
– A történet szerint két idősebb nő édesanyjuk hosszas ápolása, majd halála után több állomásból álló utazásra indul. Miről szól az útjuk? Múltfeltárás? Vágy arra, hogy rendet tegyenek a múltban? Vagy családegyesítés?
Szabó K. István: Mindezekről. A 97 évesen elhunyt mama hatalmas űrt hagy maga után, hiszen a két nővér életét, mindennapjait programszerűen kitöltötte a kórházi gondozás. A kiüresedés maga a holtpont, ebből kéne kimozdulni, új perspektívákat találni. De betonerővel köti őket a múlt, az elhallgatott, a meg nem élt, a szürke hétköznapok rideg egyhangúsága. Az utazás, ami nem véletlenül egy vasárnap történése, tulajdonképpen áldozathozatal, szertartás a megbékélés, a megbocsátás beteljesüléséért. Notte egy road-movie-szerű körutat térképez fel, valószerűtlen megoldásokkal, ha csak az „elkötött” hatvanöt férőhelyes buszra gondolok, amivel a fékpedált el sem érő hölgyek végigfurikáznak Franciaországon, déltől északig, a rég elhunyt apa sírját keresve. Ehhez képest én egy teátrális, szürreálisabb körmenetet vázoltam fel, ami egy belső utazás, visszafelé, térben és időben, az egyre homályosabb apakép, a töredékes családi emlékek, a vágyak és veszteségek útvesztőjében.
Állandó hideg-meleg, érzelmi hullámvasút a testvérpár kapcsolata, amiben mégis érezhető a közösen viselt családi terhek okozta mély összetartozás. Milyen instrukciókat ad a két színésznőnek, hogy ebben az érzelmi hullámzásban valamiféle egyensúly jelen legyen?
Szabó K. István: Vizsgáljuk a viszonyok tartalmát, vélt és valós igazságokat, a törésvonalakat, a sérüléseket és a kapcsolódási pontokat. Látszólag nem túl bonyolult ez a képlet, mégis tele van ismeretlenekkel, a háttértörténet nagy részét magunknak kell felépíteni, és ebben bőven jut feladat a néző számára is. Arra kértem alkotótársaimat, hogy ne egysíkúan fogalmazzunk, hagyjunk helyet az interpretációknak, bátran forduljunk be egy-egy zsákutcába, vállalva az iránytévesztés kockázatát (mint ahogy azt a darab hősei is teszik), mert ez csak így lesz életszerű. Annette és Bernadette két igencsak különböző karakter, míg az egyik extrovertált, könnyen alkalmazkodó, kezdeményező, a másik befele forduló, szorongó típus. Az egyensúly csak egymás támogatásával, szorosan egymásba kapaszkodva érhető el, követve a szokványos stációkat: lázadás, konfrontálódás, megértés, elfogadás.
Volt már olyan feldolgozása Notte darabjának, amelyik „komolyan vette magát”, és akadt olyan is, amelyik inkább az ötletesség, humor irányába indult. Mi a véleménye, hogyan átélhetőbb Annette és Bernadette sorsa?
Szabó K. István: A gyászfeldolgozás bizarr folyamat, mert amennyire komor, olyannyira groteszk is. A halál, bármennyire is készülnénk rá, alaposan összezavar. Hirtelen omlik össze minden, nevetségessé válnak a legmagasztosabb tervek is, maréknyi porrá a test, okafogyottá minden korábbi vita és versengés. Szembe kell nézni az esendőségünkkel, halandóságunkkal, és ehhez, azt gondolom, kell egy jó adag humorérzék. A darabbeli helyzetek bőven kínálnak lehetőséget erre, a szerző fekete humora kiválóan ellenpontozza a kudarc érzetét, így, a torokszorongató téma ellenére, felszabadító lehet a nevetés. Mi ezt próbáljuk játékunkkal megerősíteni, és nem a traumára, hanem az elfogadásra helyezni a hangsúlyt.
Dehir: Azt mondta az olvasópróbán, hogy zenés előadásként is aposztrofálható a Gyászúton. Mit tesz hozzá a zene ehhez a keserédes történethez?
Szabó K. István: Ebben a dramaturgiában a zenének, a daloknak feszültségoldó szerepük van, a szétszóródott emlékezet kottáiként segítenek a rekonstrukcióban, de érzékeny hidak is látszólag összeegyeztethetetlen álláspontok között.
Vajland Judit interjúja
