Tegnap kezdetét vette a GÖRDESZKA is, így a mesék világa megnyitotta kapuit a gyerekek számára. A fesztivál folytatása pedig az 1956-os események: hatalom kontra egyén; illetve a Shakespeare korába bujtatott hatalom kontra művészet elbeszéléseit hozta.
„Létezik az etika elévülése?” − kérdezi Eörsi István az Emlékezés a régi szép időkre regényében, amiből Bagossy László és Ari-Nagy Barbara szerkesztett börtönmonológot. Létezik a történelem feldolgozhatóságának elévülése, vagy a jelen generációjának az lenne igazán az etikai tévútja? A közvetlen beszéd közelebb tudja-e hozni a kollektív felejtés felfeszítését? Znamenák István előadásában benne van a sebezhetőség, az erő, az érthetetlenség, a kiábrándulás és a keserűség, amit a játék könnyedsége és közvetlensége ellenpontoz. Közösen ropizunk, mert a néző szerepe ezúttal a figyelmesen hallgató vendégé lesz. Felmerül a kérdés, hogy a lufiszőnyeg, majd később a lufiplafon − ami között Eörsi karaktere mozog − mennyire a jelen emlékmagvait reprezentálja, melyek ha kidurrannak, a valóság kibukik belőlük, és ez ijedtséget okoz, vagy ha felszállnak, akkor távolivá és elérhetetlenné teszik a múlt történéseit. A visszaemlékezés magában hordozza az események újraélésének szelektált mozzanatait, azonban Eörsi a rabság éveiről és a börtönfalakon túli világról őszinte és pontos, egy objektíven át nézhető képet fest. Felesége verbális szereplője csupán az elbeszélésnek, de a nap folyamán megelevenedett Maléter Pálné, akinek szemszögéből kaphatunk egy képet arról, hogy a rendszer milyen csapásokat rótt a társakra. Egy korszak hősével való közös történetét mesél el a Pali − Maléter Pálné életmonológja szó szerint. A történelemi zűrzavarban egy másik hős is teremtődik a feleség személyében. Megélt, átélt és túlélt egy kort, amiben nem volt igazság, csak átköltött valóság. A monodráma műfajnak köszönhetően térben és időben is személyessé válik az egyéni szerencsétlenségén túl egy egész nemzetet érintő tragédia. Gyenes Judith (Szamosi Zsófia) egyszerűnek tűnő alakjának apró gesztusain és mozdulatain keresztül érezhetjük át lelki világát. A történelemmé vált eseményekhez fűződő érzelmi megnyilvánulásai, mély gyökeret eresztenek a hallgatókban, és a részletesen felszínre kerülő végkifejleten mi is megrezzenünk. Elmeséli saját és Maléter Pál szerepét az októberi forradalomban és az azt követő eseményekben. Nem tisztje megítélni a szereplőket, egy ponton mégiscsak érezhető, hogy valamiféle állást foglal. Az egykor fiatal lány, akinek Maléter Pál kezet csókolt, a történelem sodrásában lett nő, feleség és a jelenben a múlt pontos mesélője.
Az Erzsébet-kor legrelevánsabb mesélője Shakespeare, akinek királynőjét ezúttal Bereményi Géza tette főszereplővé. Shakespeare királynője mellett, a politika és a művészet kapcsolatának magánéleti aspektusaira helyezi a hangsúlyt. Hogyan szólhat bele a hatalom és a történelem egy színház életébe és működésébe? A Csiky Gergely Színház egy képernyő-színpadon eleveníti meg a történelmi színjátékot, ami így kettős fikciót eredményez. Távolibbá és elemeltebbé válik a történet. Mintha egy felsőbb hatalom irányítaná ezt a színpadi adaptációt is, hisz a nyitányban egy számítógépes játék kockái jelennek meg. Életek, emberi sorsok, a történelem szálai múlnak azon, hogy kinek a kezében van az irányító gomb. Az egyént meghaladó valóságban a hatalom rendelésére kell darabot írnia Shakespeare-nek, aminek színpadra állítását közpénzből finanszírozzák. Uralkodói szerepkörében Erzsébet királyné (Udvaros Dorottya) megtébolyodása hűen mutatja, milyen következménye is lehetnek, ha az irányítás olyan kézben van, ahol a józan ész már elpárolgóban van. Lehet-e a színházat használni puccskísérletre ott, ahol a hatalom konkrét forgatókönyvétől való eltérés máshová kényszeríti a művészt? Talán lehetséges, de utána csak arra a búcsúmondatra ildomos számítani, amit Shakespeare kapott: Jó utat és sok szerelmes hajnalt.
Gál András Andor, Szakál Dóri
