(Forrás: http://barkaonline.hu/) Lovas Anett Csilla, 2015. március 20.
A kóboj, a csemegepultos és a többiek
A debreceni villamosok külsejét hetek óta a DESZKA Fesztivál kék-fekete plakátjai tarkítják. Bár én biciklivel járok, de mostanában egy-egy elsuhanó villamos láttán elmosolyodtam: nemsokára kezdődik! És hétfőn, március 16-án el is kezdődött a IX. DESZKA Fesztivál, amit a debreceni színházrajongók már azóta várnak, mióta az előző véget ért.
A találkozó idén hétfőtől vasárnapig tart, a hét nap alatt 32 eseménnyel: az előadásokat a már megszokott módon szakmai programok kísérik. Idén is gurul a GÖRDESZKA, amely gyermekek és fiatalok számára kínál izgalmas előadásokat. A fesztivál menetéről a megnyitó beszédekből is tájékozódhattunk. Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere, Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója és Ráckevei Anna, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója foglalták össze röviden, miért érdemes a fesztiválozókkal tartani ezen a héten. A megnyitó beszédeket Vidnyánszky Attila A szarvassá változott fiú című filmjének vetítése követte, a filmvetítés után pedig a Borbély Szilárd drámája alapján készült Akár Akárki című „zenés-táncos amoralitást” tekinthette meg a közönség a Csokonai Színház művészeinek előadásában.
Aki mindhárom kedd esti előadásra jegyet váltott, az még szerdán is magában nevetgélt a látottakon. Velem legalábbis ez történt: a démonnyugdíjas, a zsírember, a Depresszió Presszó, a kóboj szavak kedd óta csalnak instant mosolyt az arcomra. A Parasztopera szüzséje egy brazil szappanoperáéhoz hasonló: a babát váró menyasszony („A menyasszony domborodik, Magyarország szaporodik!”) és vőlegénye egybekelésére készül a család, a fiú azonban a mostohahúgába szerelmes, akinek a jövendőbelije, az állomásfőnök a Depresszió Presszóban vedel naphosszat. A boldog(talan) párt a lány lelkipásztor édesapja adná össze, de az igen pillanatában a lány anyja bevallja: nem a lelkész a vér szerinti édesapja a lánynak, hanem egy kóboj (cowboy), akivel évtizedekkel ezelőtt találkozott egy futó kaland erejéig. A botrány hírére előkerül az állomásfőnök is, aki hitelt érdemlő bizonyítékokkal támasztja alá, hogy a kóboj nem más, mint a vőlegény rég nem látott, Svédországba emigrált bátyja. Az esküvő káoszba torkollik, az előadás utolsó tíz percében viszont egy komor jelenet mindent felforgat, amit eddig láttunk. Pintér Béla darabjaitól megszoktuk a váratlan fordulatokat, a tragikum és komikum összekeveredését, a lebilincselő cselekményt, azonban azt talán még nem szoktuk meg, hogy Pintér Béla darabjait egy másik társulat állítsa színpadra. A Miskolci Nemzeti Színház színészei azt mutatták meg, hogy Pintér Bélát nem csupán Pintér Béla és társulata játszhat. Itt nemcsak egy szöveg adaptációja történt meg, hanem egy játékmód, egy stílus adaptációja is. A miskolci színészek nagyjából ugyanazt a színészi eszköztárat mozgósították, amit Pintér Béla társulatától már ismerünk: eltúlzott mozdulatok, karikatúraszerű jelmezek, zavarbaejtően elnyújtott jelenetek, a groteszk csúcsra járatása. Ezekért szeretjük Pintér Béláékat és ezért szerettük kedd este a miskolci társulatot is.
Az előadás után a Piac u. 59. alatt álló kiürített üzlethelyiségbe sétáltunk, odabent a Bán János alakította borbély már várta új kuncsaftjait. A borbély című előadás Tolnai Ottó Végelőadás című drámája alapján íródott. A délvidéki szerző szövegei gyakori vendégek a DESZKÁ-n: tavaly a Wilhelm-dalokat láttuk a Jel Színház tolmácsolásában, korábban a Könyökkanyar és A kisinyovi rózsa című előadások is megfordultak a fesztiválon. A korábbi darabok alapján már számíthattunk arra, hogy a borbély is olyan bőbeszédű, filozofálgató, de félig őrült figura lesz, mint amilyet már ismerünk a Tolnai-szövegekből. Bán János remekül hozta ezt a karaktert különös, aprólékos mozdulataival, meg-megakadó beszédével, dünnyögésével, kiabálásával – a katarzis mégis elmaradt. Talán a tér ridegsége, talán a kirakaton be-bepillantó idegenek tekintete (vagy az újra és újra kinyíló fotocellás ajtó) okozta, de nem tudott megszületni az a bensőséges cinkosság, ami ahhoz kellett volna, hogy a közönség együtt botorkáljon a borbéllyal az ő kusza, de érdekes gondolatlabirintusában.
Az este zárásaként egy újabb egyszemélyes előadást láttunk: A csemegepultos naplója Gerlóczy Márton azonos című regényéből készült, az íróból csemegepultossá váló figurát Ötvös András játszotta. A színész azonban nem csupán a csemegepultost keltette életre, hanem mindenki mást is, akivel a főhős a cselekmény néhány hónapjában találkozott: az őrült szomszédasszonyt, az állandóan kötekedő démonnyugdíjast, a hatalmas zsírembert, a harmincas szingli nőket, a romkocsmákban álmodozó bölcsészlányokat. A szereplőket elváltoztatott hangon szólaltatta meg, tárgyak (pl. rongy, műanyag kolbász, plüss libák) segítségével. A 100 perces játékban egyetlen perc üresjárat sem volt, Ötvös András elkezdte a játékot, teljesen belefeledkezett és aztán az „Ennyi!” mondattal lépett ki a csemegepultból. Nézőként óriási élmény azt látni, hogy valaki örömmel, felszabadultan, pozitív energiákat mozgósítva játszik, és nagyon örülök, hogy kedd éjszaka részese voltam ennek. Ötvös András a közönséget is felszabadította, szinte megállás nélkül kacagtunk, hogy a végére elkomolyodjunk és együtt töprengjünk az író-csemegepultossal a magány természetéről.
