(Forrás: https://www.dehir.hu/) Szénási Miklós 2019. 10. 24.
Debrecen – Szinte retinánkba ég a kép, ahogy a színészek mozognak és a könyveket lapozza a szél. Látványos előadást rendezett Ilja Bocsarnikovsz. Kritika.
Mindenkinek van egy álma. Egy álma önmagáról, a világról, milyen szeretne lenni, hol és hogyan élne legszívesebben. Nagyon szegény ember az, aki még álmodozni sem képes. Nem baj az sem, ha elérhetetlenül nagyot álmodunk, de néha jó kiszakadni a valóságból és elképzelni, milyen lenne másképpen. Határt semmi nem szabhat a képzeletnek, de számolni kell azzal, hogy a túloldalán ott a valóság, az pedig olyan, amilyen.
Alonso Quijano, a spanyol hidalgó is a nagy álmodozók táborát gyarapítja. Az elszegényedett, La Mancha falucskában éldegélő nemes szekérderéknyi lovagregény elolvasása után úgy dönt, szüksége van rá a világnak és arra, hogy jobbá tegye. Girhes lova hátán útra kel, hogy lovagi tetteket hajtson végre. Csak hát: a lovagok ideje lejárt – pedig ez még csak a 17. század, hol van még ide a mi időnk, a nagy online forradalom, a szelfik és az emojik, az e-könyvek és a Netflix kora.
A történet nagyjából mindenki ismerheti, Miguel de Cervantes műve – eredeti címén: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha – az első modern, és talán a máig legnagyobb hatású spanyol regény.
Ez a kalandos, szerelmes, olykor mulatságos, máskor mellbevágó, tragikus felhangokkal és ironikus szólamokkal teli mű két részben látott napvilágot.
Az első 1605-ben, a második tíz évvel később jelent meg, s nem túlzás azt állítani, hogy pályája négy évszázada töretlen.
Kölyökként először képregényként került a kezembe a Don Quijote, aztán egy karcsú, az ifjúság számára fogyaszthatóvá tett változatban, végül 15-16 évesen lecsaptam a sok száz oldalas eredeti verzióra. Ha valaki ebből mozifilmet akarna összehozni, azt mondanám, felejtse el, álmodjon inkább sorozatot, most annak van ideje. Vagy tegyen úgy, mint Ilja Bocsarnikovsz, aki korábban a Három nővérrel és a Learrel már elvarázsolta a debreceni közönséget. A fiatal orosz rendező két felvonásnyi terjedelembe zsúfolta a történetet (Kozma Andrással jegyzik az átiratot), és merész víziót tálalt elénk.
Csak nézünk, mintha moziban ülnénk, a látvány vonzza a tekintetet, mint a mágnes.
A zene gyönyörű és változatos, a tér szokatlan és pazar: mintha egy monumentális ékszerdoboz (vagy enyhén vintage stílusban kitapétázott, Twin Peaks-szerű szoba) nyílna meg előttünk. Szinte retinánkba ég az a kép, ahogy a földön szabályos rendben elhelyezett, nyitott könyveket lapozza a szél. A padló ferde, lejtése miatt a színészek egészen sajátos, groteszk járást produkálnak, a színes falak között játékuk animációs filmeket és burleszket egyaránt idéz. Vranyecz Artúr, Bakota Árpád, Oláh Zsuzsa, Mészáros Ibolya, Tolnai Hella és Kránicz Richárd több szerepben is bizonyítják, mennyire könnyedén képesek új és új figurákat skiccelni elénk.
