Bakó Endre: Kóti Árpád, a Nemzet Színésze
Három fejezetben idézi meg a debreceni színészlegenda életútját a nemrég bemutatott, Kóti Árpád, a Nemzet Színésze című kötet. A szerző, Bakó Endre irodalomtörténész a korabeli sajtó cikkeinek, kritikáinak, barátok, ismerősök visszaemlékezéseinek és írásainak segítségével tekinti át a sajátos művészi kvalitással, különös egyéniséggel, és szokatlanul erős karakterrel megáldott színész pályáját. Az első fejezet a pályakezdéstől, az epizódszerepektől vezet a Jászai Mari-díj átvételéig, a második a főszerepeket, a pálya kiemelkedő sikereit taglalja, míg a harmadik az aktív nyugdíjas éveket, a Lear és az Én, Károli Gáspár című előadásokban nyújtott alakítások elemzésével. A könyv interjú-montázsokat is közöl, s a szerző a pályatársak, kollégák segítségével a rendkívüli humorérzékéről is ismert színész máig emlegetett aranyköpéseit is összegyűjtötte. A kötet Ablonczy László színházi szakíró kezdeményezésére, többek önzetlen támogatásával jött létre.
Szemelvények a Köszöntők, vallomások, emlékezések című fejezetből:
Imre László
professzor emeritus, akadémikus, a nívódíj bizottság elnöke
Kóti Árpádról szólva…
…talán elhangzott már, hogy sikerének titka az volt, hogy nem volt titka. Úgy jelent meg a színpadon, mintha az utcáról tévedt volna oda, hol gondterhelten, hol ravaszkás mosollyal, hol töprengve nézve maga elé, mint akinek még arra sem futotta idejéből, hogy az öltözőben tükörbe nézzen, hogy megfésülködjék. Amikor megszólalt, az már a mindig a más és más szituációhoz igazodott, hiszen talán a hanghordozással tudott legsikeresebben jellemezni. Senkinek sem maradhatott szemernyi kétsége, hogy az adott figura éppen azon a helyen és időben így szokott megszólalni, olykor tűnődve, máskor a szavakat keresve, megint máskor indulatosan. Sokat emlegetett természetessége éppen ez az akkor és ott ajkára tévedt megszólalás volt. …
Mondták rá azt is, hogy eszköztelen művész volt, s ez annyiban igaz, hogy mindenféle manír hiányzott belőle, ám mégiscsak birtokolta minden eszközök legtitokzatossabbikát: lehetett paraszt vagy király, mégis a bennünket legközelebbről érintő dolgokat tudta tudatosítani. Egy félbemaradt mondatában, egy alig vállalni mert elérzékenyülésében ott volt a csoda: a boldogság és a nyomorúság sokféle árnyalata, melynek megértése és átélése egy szempillantás alatt a létezés gazdagságával és értünk valóságával nyűgözött le, egyszerre jelenítve meg a felfoghatatlanban és a pofon egyszerűben az örök művészit. Azt, amikor egy igazi színész a létezés iszonyatát és otthonosságát a pillanat töredéke alatt tudatosítja bennünk.
Vidnyánszky Attila
Kossuth-díjas, a Nemzeti Színház igazgatója
Kótiból az Ady-féle ősfájdalom tör fel az értékek pusztulása láttán. Az Ady fájdalom kaján-fájdalom. Minden alakításában Ady-magyar színész. Hogyne lenne az éppen ezen a varászlatos estén, amikor a Tóth-Máthé Miklós teremtette bibliafordítót, Károli Gáspárt idézi a színpadra! … Ahogyan Károli a szószék és fordítás egyenrangúságát, a megszólalás minőségét hangsúlyozza, úgy – e kettős meghatározottságában – van jelen Kóti az én tudatomban. Elhivatott kritikusom – az ismerőm. Amikor valamelyik rendezésemben próbál, akkor is tudja, mi történik a színpadon, ha éppen kint cigarettázik a művészbejáró melletti padon. Nehéz rendezői energiával követni a figyelmét. Sajnálom, hogy nem lehettem ott, amikor Ványa bácsit, Lear királyt, Bakk Lukácsot az Énekes madárban, a Sírásót a Hamletben játszottad, és nem oszthattam rád Mercutio, Petrucchio, Tiborc szerepét, amikor ideje lett volna. A rég áhított móriczi figurát, a „boldog embert” magad rendezted, játszod egy életen át. Kívánom, hogy az a szereped örökké tartson!
