Ki az a Shirley Valentine? – tettük fel a kérdést Árkosi Árpád rendezőnek az azonos című előadás próbái közben.
„A szerző Shirley Valentine alakjában az önazonosságunk alapproblémáját igyekszik megmutatni: azt, hogy életkorunk, élethelyzetünk, eszményeink hogyan változnak az idő sodrásában, és hogyan próbáljuk mindezek ellenére identitásunkat megőrizni.
Shirley rapszodikus és titokzatos: egyszerre vadóc és lázadó kamasz, fiatal, életvidám anya és megtépázott nőiségű, önmagát szégyellő középkorú nő.
Szertelen lény, akit a mindenkori néző előadásról előadásra, az elmesélt élettöredékekből rak össze úgy, hogy közben a saját élettapasztalatával is szembesülni kénytelen. Ezért minden nézőben egyedi karakter születik meg. A szerepet játszó színésznőnek leplezetlen őszinteséggel vállalnia kell ezt a különös színházi helyzetet, különben pankrációvá válik minden igyekezete. Az interaktivitás a nézőt önmaga nézői státuszára is folyamatosan figyelmezteti, mint a mostanában divatos stand-up műfajban szokás, amely a beleérzés-reflektálás dinamikáját használja. Egyszerre vagyunk bent és kint – színészként és nézőként egyaránt. Mindez folyamatosan alakítja és változtatja az előadás szerkezetét, ritmusát.
Shirley Valentine-t valójában soha nem ismerhetjük meg, hiszen őt szemlélve önmagunk lelki karaktereit éljük meg, az ő elvágyódásai és illúziói ugyanazok, amelyeket mi is titkolunk. Shirley végső döntése azt sugallja, soha ne mondjunk le arról, hogy megéljük az álmainkat, mert ha ezt a bátorságunkat elveszítjük, csak sodródunk a reménytelen vég felé. „A beépített konyha Szent Johannája” így válik valódi hőssé – és kortársunkká.”
(lejegyezte: Mispál Attila)
